Ha Messi így lövi a 11-eseket, örökre Müller fején hagyja a koronát

1. Gerd MÜLLER (Bayern München) 0.97 gól/mérkőzés
Nincs még egy olyan hatékony támadó a legrangosabb európai kupasorozat történetében, mint Gerd Müller! A nemzet bombázójaként tisztelt német (aktív éveiben persze nyugatnémet) csatár ugyan csak hat idényben mutathatta meg magát a Bajnokcsapatok Európa-kupája színpadán, ám az a rövidke idő is elegendőnek bizonyult számára ahhoz, hogy ma is szájtátva bámuljuk a gólszerzési statisztikáit. A Bayern Münchent 1964 és 1979 között szolgáló játékos 35 BEK-mérkőzésen játszott pályája során, s most kapaszkodjanak meg, ezeken 34 gólig jutott. Játékpercre lebontva még „áll-leejtőbb” a produkció: átlagosan 92 percenként rámolt be egyet az adott ellenfélnek. Egy meccsen a legtöbbször (ötször) a ciprusi Omonia bánhatta (az 1972–1973-as szezonban), hogy Müllerrel hozta össze a végzet, ezt leszámítva viszont sosem jutott kettőnél több gólig egy mérkőzésen. A hetvenes évek müncheni sztárcsapatával három BEK-győzelmet (1974, 1975, 1976) ünneplő Müller 1974-ben a kor hazai elit alakulata, az Újpesti Dózsa ellen is megmutatta magát, ám a magyar csapat védelmét dicséri, hogy a sorozat elődöntőjében a kétszer 90 perc alatt csak egyszer tudta megoldhatatlan helyzet elé állítani Szentmihályi Antalt.

2. PUSKÁS Ferenc (Bp. Honvéd, Real Madrid) 0.88
A hatékonysági rangsor második helyezettje a magyar futball örökös állócsillaga, Puskás Ferenc (akit a tegnapi anyagunkhoz forrásként használt UEFA-honlap – eggyel kevesebb góllal – csak a harmadik helyre sorolt, az eltérő adatot a Száguldó Őrnagy honvédos gólja jelenti). A Real Madriddal háromszor is BEK-et nyerő, olimpiai bajnok és vb-ezüstérmes támadó meggyőződésünk szerint az élen állna, ha a BEK nem 1955-ben, hanem már egy-két évvel korábban elindul, hiszen az ötvenes évek első felében nem csak Magyarországon lett volna megállíthatatlan az Aranycsapat több mint felét kitevő Budapesti Honvéd. Így viszont nevelőklubjában mindössze két mérkőzés és egy gól (a spanyol Athletic Bilbao ellen) jutott számára a legerősebb európai bajnokcsapatot kereső sorozatban; a többi lehetőségét elvitte a forradalom. Mint ahogy sok más korabeli klasszisunk mellett Puskást is, aki aztán a Real Madridnál kapott esélyt a bizonyításra – 1958-tól. S aki túl a harmincon is képes volt megújulni, átalakulni és megkezdeni egy nyolc idényen át tartó szenzációs sorozatot, oroszlánrészt vállalva a Real Madrid máig tartó európai (sőt világszintű) nimbuszának megteremtésében. Mindez a BEK-ben 39 mérkőzést és 35 gólt jelentett. Ebből hetet döntőben, méghozzá kettőben; 1960-ban az Eintracht Franfurt 7:3-as lemészárlásából néggyel vette ki a részét, míg két évvel később hiába ért el mesterhármast, a Benfica öttel tromfolt rá. Ja, mindkét jelzett évben Puskás lett a BEK gólkirálya. A Frankfurt elleni négyese egyébként az egyéni BEK-rekordja, noha az 1965–1966-os évadban a Feyenoordot is ennyivel lepte meg. Összesen tehát a 41 BEK-meccsén 36 gólt szerzett.

3. José ALTAFINI (AC Milan, Juventus) 0.86
„Pályakezdőként” annyira hasonlított az olaszok legendás csatárára, Valentino Mazzolára, hogy rajta ragadt a Mazzola becenév. Ezen a néven nyert világbajnoki címet a brazil válogatottal 1958-ban, hogy aztán a becézése és ősei nyomába eredve Olaszországba tegye át székhelyét és átírja a Serie A és az európai kupasorozatok rekordjait. A Milanban, a Napoliban és a Juventusban is megforduló, 1961–62-ben az olasz válogatottban is helyet kapó támadó a két északolasz klub színeiben játszott 3-3 idényt a BEK-ben, a piros-feketék között 17 mérkőzésen húsz, a „zebracsorda” tagjaként 11 találkozón négy gólt szerzett, összesen tehát 28 meccsen 24-et. Ahogy Gerd Müllernek, neki is a mesterötös az egyéni rekordja, 1962-ben számolt rá az Union Luxemburg amatőrjeire. Talán nem véletlen, hogy ennek a szezonnak a végén a Milan megnyerte a BEK-et, mint ahogy az sem, hogy Altafini 14 góllal (a döntőben voltaképp egymaga verte meg 2:1-re a Benficát) segítette a trófeához a milánóiakat; ez az egy szezonban lőtt legtöbb gól rekordjaként Lionel Messi 2012-es csúcsbeállításáig, majd Cristiano Ronaldo egy idénnyel ezelőtti 17 gólos teljesítményéig egyedülálló teljesítménynek számított a sorozatban.

4. Alfredo DI STÉFANO (Real Madrid) 0.84
Az ötvenes évek második felének és a hatvanas évtized első éveinek labdarúgó szupercsapata, vagyis a Real Madrid sikerein nem érdemes túl sokat elemezni, egyszerűen csak meg kell nézni a mostani lista második és negyedik helyezettjét. A majd' minden meccsén betaláló Puskás, Di Stéfano kettős hatékonysága már önmagában olyan hatékony fegyver, ami ellen nem, vagy csak ideig-óráig működött hatásos ellenszer, arról nem is beszélve, hogy rajtuk kívül is micsoda fantasztikus futballisták alkották ekkoriban Santiago Bernabéu elnök korabeli galaktikusait. A vezér azonban a klubhoz kerülésétől fogva a szürke nyílnak becézett argentin születésű, majd 1957-től már spanyolként szereplő Alfredo Di Stéfano volt. A tavaly július 7-én elhunyt egykori fantasztikus képességű középcsatár lábába 58 BEK-mérkőzés fért bele, s ezeken egy híján ötven gólt ért el. Az ötszörös BL-győztes ikon ezt kilenc idénybe „sűrítette” bele, ám e közben akadt egy olyan idénye (1960–1961), amikor egy gólt sem ünnepelhetett, mert a későbbi döntős nagy rivális Barcelona már a legjobb 16 között kiütötte a királyi gárdát. De nem is ez a fontos momentum Di Stéfano madridi karrierjében, hanem a tény, hogy összesen öt BEK-döntőben is gólt tudott rúgni, ami egyedülálló rekord mind a mai napig: a Fiorentina és a Milan ellen egyet-egyet, a Reimsnek kettőt (de kétszer egyet), a frankfurti kapuba pedig hármat pakolt be.

5. José ÁGUAS (Benfica, Austria Wien) 0.82

1950 és 1963 között szerepelt a Benfica keretében az egykori portugál gyarmatnak számító Angolában született José Águas, majd 1963-tól egy évet az Austria Wien lila-fehér mezében vezetett le. Ennek tükrében némiképp meglepő, hogy a csatár mindössze 24 mérkőzést játszhatott a legnagyobb presztízsű kontinentális kupában. Viszont mivel ezek majdnem mindegyikén gól ért el, 0.82-es hatékonysági mutatójával itt a helye a legjobbak között. A BEK-ben egészen pontosan 1980 pályán töltött perce öt szezonra korlátozódik, ebből az elsőben és az utolsóban egyáltalán nem is lőtt gólt. A 24 mérkőzéséből 16-szor viszont igen, négyszer kettőt, a többin pedig egyet-egyet – ezt hívják úgy, hogy tartósan megbízható és kiszámítható teljesítmény. Mindössze nyolcszor nem lőtt gólt. Amíg a lisszaboni csapatban rúgta a labdát, klubja háromszor jutott el a BEK döntőjébe, azon a kettőn (1961, 1962) , amelyiken Águas is játszott, – s persze gólt is lőtt, mindkettőn egyet-egyet – nyert a csapata, 1963-ban a Milan ellen viszont nem volt a keretben, ki is kapott a címvédő.

6. Lionel MESSI (Barcelona) 0.81
Ne legyenek kétségeink, még néhány mérkőzés, de legfeljebb egy szezon, és a mostani lista élén már nem Gerd Müller, hanem az FC Barcelona tarthatatlan és rekordhalmozó argentin „bolhája”, Lionel Messi áll majd. Az európai kupasorozat (a BEK és a BL együtt) legtöbb gólja már az ő nevéhez fűződik, – 93 mérkőzésen – 75 gólt szerzett. Tekintve, hogy a négyszeres aranylabdás támadó még mindig csak 27 éves, és minden ötödik meccsén egynél több gólt lő, jó esély van a hatékonyság növelésére, feltéve, hogy nem jelentkeznek nála motivációs problémák, nem ég ki és persze bírja még a teste az öldöklő iramot legalább hét-nyolc szezonon át. És persze ha nem olyan pocsék százalékban értékesíti a tizenegyeseit, mint az elmúlt időszakban. Ha például kedd este belövi az utolsó utáni pillanatban megítélt büntetőt a Manchester City ellen, még jobb mutatóval állna listánkon is. Persze nem leszólni akarjuk Messi elképesztő teljesítményét, sokkal inkább az egekig magasztalni. Mert nem elég, hogy háromszoros Bajnokok Ligája-győztes és négyszeres BL-gólkirály, a 75 gólt lényegében nyolc szezon alatt érte el, hiszen a 2004–2005-ös évadban egyet sem, az azt követő két Bajnokok Ligája-szezonban pedig egy-egy gólt szerzett. 2007 őszétől viszont nincs megállás, hatnál kevesebb találattal egy évadban sem érte be, kétszer pedig tíz gól fölött (2010–2011: 12, 2011–2012: 14) zárt. Két BL-döntőn játszott (mindkétszer a Manchester United ellen), s mindkettőn letette a névjegyét.