BL: Mourinho kifakadt a bírókra, Hazard védelmére kelt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.18. 11:38
Eden Hazard, a Chelsea labdarúgócsapatának belga légiósa szenvedte el a legtöbb szabálytalanságot a Bajnokok Ligájában és az angol Premier League-ben is. José Mourinho, a londoniak menedzsere a PSG-vel játszott döntetlen után kritizálta a játékvezetőket, amiért nem védik eléggé a sztárt.

„Hazard tisztán játszik. Ma kilencszer szabálytalankodtak ellene és ez a Premier League-ben sincs másként, elég csak a Stoke City elleni meccsre gondolni. Más ilyenkor feldobja magát, a földön fekszik, szimulál és kiáltozik fájdalmában, hogy lapot kapjon az ellenfele” – mondta Mourinho.Mourinho.

A menedzser már a Tottenham elleni, 5–3-ra elvesztett bajnoki után is bírálta a játékvezetőket, amiért nem adnak elég védelmet klasszis játékosának, most azonban kézenfekvő javaslattal állt elő a probléma megoldására.

„A játékvezetőknek követniük kellene a szabályokat, adjanak lapot a vétkeseknek. Ilyen egyszerű” – tette hozzá a portugál szakember.

Hazard ellen kilenc alkalommal szabálytalankodtak a PSG futballistái. A legkeményebb Marco Verratti volt, az olasz válogatott középpályás háromszor tarolta le a belgát.

A Bajnokok Ligája 2014–2015-ös szezonjában Hazard huszonnyolc szabálytalanságot szenvedett el, ami messze a legtöbb a legrangosabb európai kupasorozatban. A szélsőt két brazil követi, Neymart 21-szer, Hulkot pedig 18-szor vitték földre az ellenfelek.

A helyzet a Premier Leauge-ben is hasonló, Hazard-t 74-szer találták meg a védők. Az angol élvonalban Raheem Sterlinget (60), Steven Naismitht (52) és Alexis Sánchezt (47) előzi meg az 53-szoros válogatott labdarúgó.

Legfrissebb hírek

Az Optánál a PSG egyszer sem, az Inter csak az elődöntőbe jutás után volt favorit a BL-fináléba jutásra

Bajnokok Ligája
1 órája

Denzel Dumfries a BL-döntőben is kulcsszereplő lehet

Bajnokok Ligája
4 órája

Nagyon sima volt a döntő, a PSG Francia Kupa-diadallal melegített a BL-fináléra

Francia labdarúgás
2025.05.24. 23:06

Csillogó nevek helyett csillogó középpálya a PSG-nél

Bajnokok Ligája
2025.05.14. 11:53

Mourinho a csapatösszeállításról: Feldobok 25 érmét, és…

Minden más foci
2025.05.13. 19:24

Ligue 1: Negóék meccse félbeszakadt, aztán folytatódott, és kikaptak a Marseille-től

Francia labdarúgás
2025.05.10. 23:52

„Ha távozni akar, a feltételek egyértelműek” – a Fenerbahce ragaszkodna Mourinhóhoz

Minden más foci
2025.05.09. 19:15

Három ember kórházba került a BL-elődöntőt követő párizsi ünneplés során

Bajnokok Ligája
2025.05.08. 20:02
Ezek is érdekelhetik