BL: Most már nem tudják, mit várhatnak tőlünk - Enrique

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.11. 07:19
A Barcelona otthonában 3–1-es vereséget szenvedő Paris Saint-Germain csatárklasszisa, az Achilles-ín-sérülése után még mindig nem százszázalékos Zlatan Ibrahimovic elmondta, a legfontosabb, hogy sikerült továbbjutniuk BL-csoportjukból – bár természetesen szerettek volna az első helyen végezni.

„Jól kezdtünk, több helyzetet is kidolgoztunk, és sikerült megszereznünk a vezetést. A folytatásban azonban kihasználták a hibáinkat, aminek következtében elvesztettük a mecset. Csak akkor lehetünk sikeresek, ha minimalizáljuk a hibák számát. Az Achilles-inam még mindig nincs százszázalékos állapotban, de nem panaszkodom, jól éreztem magam a pályán” – kezdte Ibrahimovic.

„A legfontosabb, hogy bejutottunk az egyenes kieséses szakaszba. Megvolt az esélyünk, hogy a csoport élén végezzünk, ám ezzel nem sikerült élnünk. Kiváló csapatok zártak csoportelsőként, meglátjuk, kit kapunk ellenfélül. Ahhoz, hogy megnyerd a Bajnokok Ligáját, a legjobbakat is meg kell verned” – tette hozzá Ibra, aki a PSG színeiben ugyanannyi gólnál jár a Camp Nouban a BL-ben, mint a Barca játékosaként: egynél.

„Az első perctől kezdve irányítottuk a mérkőzést, de nehéz feladatunk volt, különösen a kapott gól után. A legjobb futballistáinkat bevetve próbáltuk megnehezíteni a PSG életét. Pozitívum, hogy erősebbek lettünk, az ellenfeleink pedig most már nem tudják, mit várhatnak tőlünk” – utalt a korántsem szokványos felállásra Luis Enrique, a Barcelona vezetőedzője.

„Tizenegy játékos támadott és tizenegy játékos védekezett. Suárez jól játszott, de Pedro, Neymar, Busquets, Mascherano és Ter Stegen is jó teljesítményt nyújtott. Örülök, hogy azok szerezték a gólokat, akik, de még inkább boldogsággal tölt el, hogy megnyertük a meccset” – folytatta a szakember.

„El kell kerülnünk, hogy az ellenfél szögleteket rúgjon ellenünk. Mindig szenvedünk a sarokrúgások miatt, mert nem túl magas labdarúgók alkotják a csapatunkat. Nem szeretnék arról beszélni, melyik klubot szeretném riválisnak a nyolcaddöntőben, mert akkor tiszteletlen lennék a többiekkel szemben. Jól teljesítettünk a csoportkör során, el tudom képzelni, hogy el akarnak kerülni minket” – zárta mondandóját Luis Enrique.

„Csalódottak vagyunk, mert megvolt az elképzelésünk a mérkőzés alakulásáról, de a támadójátékunk nélkülözte a minőséget. Lehetett volna kettő kettő is, sajnos azonban három egyre kikaptunk. Támadásban és védekezésben sem voltunk elég hatékonyak. A hajrában kockáztattunk, négy csatárral rohamoztunk” – értékelt a Paris Saint-Germaint irányító Laurent Blanc.

„Kontratámadásokra készültünk, ám az első félidőben több helyzetet dolgoztunk ki, mint a Barcelona. Megnehezítettük az életüket. Nagy hangsúlyt fektettünk a középpályás játékunkra, több-kevesebb sikerrel. Valami azonban mégis hiányzott belőlünk, védekezhettünk volna jobban is. Szerettem volna, ha a csoport első helyén végzünk, de ez nem sikerült, most türelmesen várjuk, kit sodor utunkba a sors” – tette hozzá a korábbi francia szövetségi kapitány.

 

Legfrissebb hírek

Kerékpárbalesete után átesett a műtéten Luis Enrique

Francia labdarúgás
6 órája

A FIFA véglegesítette az Interkontinentális Kupa menetrendjét, a PSG-t biztosan felvonultató döntő december 17-én lesz

Minden más foci
2025.09.10. 18:21

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

A PSG vezetőedzője után két kulcsjátékos is megsérült

Francia labdarúgás
2025.09.07. 13:59

Kerékpárbalesetet szenvedett, kórházba került Luis Enrique

Francia labdarúgás
2025.09.06. 10:54

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13
Ezek is érdekelhetik