BL: minden 9. gól brazil, 40 nemzet talált be eddig - elemzés

Vágólapra másolva!
2014.11.06. 13:38
null
Luiz Adriano kilenc góljával alaposan kivette a részét a brazil gólhengerből <br />(Fotó: Action Images)
Négy forduló ment le a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportköréből, amelynek eddigi 64 mérkőzésén 191 gól esett, ez pedig közel hármas átlag (2.98) – gólelemzés következik.

 

 

Eddig negyven nemzet játékosai szereztek gólt az elitsorozatban, köztük Hondurasszal, Albániával, Kongóval, de volt macedón és venezuelai találat is.

TÍZ FELETT
Szerzett gólok
1. Sahtar Doneck 14
2. Borussia Dortmund 13
3. Porto 12
4. Bayern München 11
Real Madrid 11
6. Atlético Madrid 10
Kapott gólok
1. BATE Boriszov 19
2. Galatasaray 13
3. AS Roma 11

A listát toronymagasan a brazilok vezetik, a dél-amerikai ország szülöttjei 22-szer csaptak le, gyakorlatilag az összes találat kilencedét felmutatva (11.5 százalék).

Köszönhető ez nagyban persze Luiz Adrianónak: a Sahtar Doneck támadója egyedül a két BATE Boriszov elleni mérkőzésen nyolcszor köszönt be, összesen pedig BL-csúcsot jelentő kilencnél tart négy forduló után. Mellette ukrajnai csapattársa, Alex Teixeira is szépen termelt (3), valamint a barcelonai Neymar is egy felett jár (2).

A második helyen a Real Madridot erősítő Karim Benzema (5) vezette franciák állnak, Antoine Griezmann és Franck Ribéry (2-2) segítségével már 14-nél járnak, megelőzve a 12 alkalommal eredményes spanyolokat – érdekesség, hogy közülük viszont egyedül Koke volt képes egynél többször betalálni, ő kétszer.

A közvetlen élmezőnyt még a németek (Mario Götze, Thomas Müller és Marcos Reus 2-2, összesen 11), az argentinok (Lionel Messi 4, Sergio Agüero és Carlos Tévez 2-2), valamint a portugálok (Nani, Cristiano Ronaldo 3-3) alkotják (10-10).

Az olaszok kilencszer voltak eredményesek, az angolok, a kolumbiaiak és (némi meglepetésre talán) az elefántcsontpartiak pedig nyolcszor. Ez utóbbi mennyiséghez nagyban hozzájárult a szerdai Manchester City–CSZKA Moszkva (1–2) találkozó, amelynek mindhárom gólját az afrikai ország játékosai szerezték.

Érdekesség még, hogy már öt algériai gólt is feljegyezhettek a statisztikusok, igaz, ezt alaposan megtámogatta Jaszin Brahimi, aki egymaga négynél jár.

Ami a csapatokat illeti, a Sahtar Doneck áll az élen 14 találattal, az ukránokat a Borussia Dortmund (13) és a Sahtarhoz hasonlóan szintén a BATE csoportjában szereplő Porto (12) követi, a Bayern München és a Real Madrid egyaránt 11 alkalommal volt eredményes, mellettük pedig még az Atlético Madrid mutathat fel két számjegyű termést (10).

A negatív véglet az APOEL, a ciprusiak eddig csupán egy gólt szereztek, az Ajax ellen otthon, azt is tizenegyesből a brazil Gustavo Manduca révén. A gólkülönbség terén ezzel együtt is fényesen állnak, mivel csak négyszer kapituláltak eddig, míg a BATE 19-szer. A kapott gólokat tekintve még a Galatasaray (13) és a Roma (11) fért fel a nem túl dicső dobogóra.

BL-GÓLOK – ORSZÁGONKÉNT
1. Brazília 22
2. Franciaország 14
3. Spanyolország 12
4. Németország 11
5. Argentína 10
Portugália 10
7. Olaszország 9
8. Anglia 8
Elefántcsontpart 8
Kolumbia 8
11. Hollandia 7
12. Belgium 6
13. Algéria 5
Törökország 5
15. Svájc 4
Uruguay 4
17. Dél-Korea 3
Gabon 3
Görögország 3
Horvátország 3
Szerbia 3
22. Chile 2
Dánia 2
Fehéroroszország 2
Kamerun 2
Nigéria 2
Paraguay 2
Svédország 2
Szlovénia 2
30. Albánia 1
Bulgária 1
Csehország 1
Honduras 1
Izrael 1
Kongó 1
Lengyelország 1
Macedónia 1
Mexikó 1
Venezuela 1
Wales 1
Legfrissebb hírek

Brazília: góllal tette helyre Neymart a Flu jobbhátvédje

Minden más foci
21 perce

Férfi vízi-vk: spanyol gála az elődöntőben, a horvátokkal játszunk a bronzért

Vízilabda
2025.04.12. 22:08

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Becsavarta, mint Beckham – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:55

Öt angol csapat már biztosan ott lesz a következő BL-idényben, de lehet, hogy hét is

Angol labdarúgás
2025.04.09. 10:45

Ancelotti a rutinra szavaz, Modric és Alaba is kezdő az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.08. 13:54

Mbappé: Egyik nap te vagy az isten, másnap pedig már az ördög

Spanyol labdarúgás
2025.04.07. 11:56
Ezek is érdekelhetik