BL: a PSG beérte Bajnerék rekordját, az AZ következhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.06. 16:28
null
Cavani gólja továbbjutást és rekordbeállítást ért a PSG-nek (Fotó: Action Images)
A Paris Saint-Germain befogta a Bajner Bálintot is foglalkoztató Ipswich Townt az UEFA égisze alatt rendezett és hazai pályán veretlenül megvívott európai kupamérkőzések még élő sorozatait tekintve.

 

A ciprusi APOEL-t Edinson Cavani első percben szerzett góljával legyőző párizsiak már 31 veretlen európai kupameccsnél tartanak odahaza, ezzel holtversenyben övék a leghosszabb még élő vonatkozó sorozat.

A jelenleg az angol másodosztályban szereplő Ipswich Town 1962 és 2002 között maradt 31 hazai találkozón veretlen a nemzetközi színtéren. A máltai Floriana ellen BEK-selejtezőben aratott 10–0-s győzelemmel kezdődött és a 2002-es, Slovan Liberec elleni 1–0-s siker volt az utolsó az UEFA-kupában. Az Ipswich első hazai veresége azóta is „várat magára” az európai porondon.

A PSG nagy sorozata 2006 novemberében indult, jelenleg is tart, ráadásul a legutóbb 12 hazai kupamérkőzését meg is nyerte a francia bajnok. A november 25-i, Ajax elleni BL-találkozón 32-re emelkedhet a veretlenségi széria, ami a holland AZ Alkmaar teljesítményének egalizálását jelentené.

Az AZ még 2007-ben a szintén holland, jelenleg a Manchester Unitedet irányító Louis van Gaal irányításával és a Lárisza 1–0-s legyőzésével érte el a 32 mérkőzéses hazai veretlenséget, a győzelmi szériát végül az Everton szakította meg 3–2-es győzelmével a következő találkozón.

Az Ipswich Town soha nem kapott ki otthon európai kupameccsen, míg a Manchester United 1956 és 1996 között 56 hazai fellépésén maradt veretlen Európában, de a „vörös ördögök” összesített mérlege nem makulátlan, ahogy a PSG is kapott már ki korábban pályaválasztóként nemzetközi kupamérkőzésen.

Legfrissebb hírek

Az Optánál a PSG egyszer sem, az Inter csak az elődöntőbe jutás után volt favorit a BL-fináléba jutásra

Bajnokok Ligája
14 órája

Denzel Dumfries a BL-döntőben is kulcsszereplő lehet

Bajnokok Ligája
17 órája

Felkészülés: kikapott a délkelet-ázsiai válogatottól a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.28. 17:54

Három rutinos játékos távozását jelentette be a Manchester United

Angol labdarúgás
2025.05.26. 06:46

Nagyon sima volt a döntő, a PSG Francia Kupa-diadallal melegített a BL-fináléra

Francia labdarúgás
2025.05.24. 23:06

El-döntő: az UEFA bocsánatot kért a kevés érem miatt

Európa-liga
2025.05.23. 10:58

Négy Spurs-játékos került be az Európa-ligában az idény csapatába, az MU-t két futballista képviseli

Európa-liga
2025.05.22. 21:03

Postecoglounak sikert hozott a 100. meccse a Tottenhammel

Európa-liga
2025.05.22. 12:45
Ezek is érdekelhetik