BL: Messi a legjobb, és még évekig az is lesz - De Boer

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.21. 00:57
A labdarúgó Bajnokok Ligája F csoportjának harmadik fordulójában az Ajax a Barcelonához látogat. A két vezetőedző egyetértett abban, hogy csapatának csúcsformában kell játszania a három pont megszerzéséhez, míg az amszterdamiakat irányító Frank de Boer megjegyezte, Lionel Messi a világ legjobb játékosa, és még évekig az is lesz.

„Nagyon jó meccset kell játszanunk a győzelemhez. Az Ajax szeret kockáztatni, megjátszani a labdát, valamint nyomás alá helyezni az ellenfelet. A legutóbbi idényben láthattuk, hogy képesek kellemetlen perceket okozni a Barcának, sőt meg is vertek bennünket. Mindent egybevetve, a legjobbunkat kell nyújtanunk” – vélekedett Luis Enrique, aki az orvosi stábbal egyeztetve kedden délelőtt dönt a kisebb sérüléssel bajlódó Sergio Busquets játékáról.Luis Enrique, aki az orvosi stábbal egyeztetve kedden délelőtt dönt a kisebb sérüléssel bajlódó Sergio Busquets játékáról.

A spanyol szakember leszögezte, ha a világ- és Európa-bajnok középpályás lemarad a mérkőzésről, az nem azért lesz, mert pihentetnék a Real Madrid elleni rangadóra, hanem mert nincs megfelelő állapotban.

„Nem gondolunk a Clásicóra. Először a BL-meccsre koncentrálunk, aztán a madridi összecsapásra. Nehéz mérkőzés vár ránk, de mindig nyerni szeretnénk. Olyan csapat lesz az ellenfelünk, amely a játék minden elemében kiválóan teljesít” – hangsúlyozta a Barcelona brazil csillaga, Neymar.

„Messi a világ legjobbja, és még évekig az is lesz. Óriási tapasztalattal bír, pontosan tudja, hogy fizikálisan milyen állapotban van. De ha az edző mond valamit, hallgatnod kell rá” – utalt Frank de Boer, az Ajax vezetőedzője a Barcelona legutóbbi bajnokijára, amikor Luis Enrique lecserélte volna az argentint, aki azonban nem szerette volna elhagyni a pályát.

„Képesek vagyunk a jó eredmény elérésére. Az ezt megelőző szezonban láthattuk, hogy lehet keresnivalónk, ha a teljesítőképességünk maximumát nyújtjuk. A Barcelona magasabb szintet képvisel, mint mi, és nagyobb a tapasztalata. A Camp Nouban minden csapatra nehéz feladat vár, de megpróbálunk pontokat szerezni” – tette hozzá a Barcelona korábbi középhátvédje.

A Barcelona és az Ajax összecsapása kedden 20.45 órakor kezdődik.

Legfrissebb hírek

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
2025.09.10. 15:58

Az Atlético, a Betis, a Girona, a Villarreal és a Real Sociedad tüsténkedett leginkább a hajrában

Spanyol labdarúgás
2025.09.03. 19:36

A Real Madridtól eltanácsolták, Barcelonában kivirágzott – Pedri elmesélte igaz történetét

Spanyol labdarúgás
2025.09.02. 19:32

Nemcsak a Barcelona, a VAR is besült a Rayo Vallecano otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.09.01. 16:13

Yamal büntetője kevés volt, Madridban vesztette el hibátlan mérlegét a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.08.31. 23:30

„Rendesen el kellene magyarázniuk a szabályt...” – Pedri az el Clásicón elmaradt tizenegyessel érvelt

Spanyol labdarúgás
2025.08.24. 09:04

Kétgólos hátrányból a ráadásban nyert a Barcelona a Levante otthonában

Spanyol labdarúgás
2025.08.23. 21:41

Megható üzenetet kapott fiától Neymar a katasztrofális vereség után

Minden más foci
2025.08.18. 18:02
Ezek is érdekelhetik