UEFA: rasszista szurkolók miatt büntették meg a Ludogorecet

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2014.09.05. 13:24
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága részleges stadionbezárással büntette a bolgár bajnok Ludogorecet a csapat szurkolóinak rasszista megnyilvánulásai miatt.

A klubot a Steaua Bucuresti elleni Bajnokok Ligája-selejtező kapcsán büntették meg, de a románoknak is fizetniük kell hasonló okból 64 500 eurót, valamint az Aalborg elleni Európa-liga-találkozót zárt kapuk mögött kell megrendezniük.

A BL csoportkörébe jutó Ludogorecnek, amelyet a szektorbezárás mellett 16 ezer euróra bírságoltak, a címvédő Real Madrid elleni első hazai csoportmeccsen kell „letöltenie” büntetését. Ez nagy bevételkiesést jelenthet a klubnak, különösen úgy, hogy mivel a csapat stadionja nem felel meg az UEFA előírásainak, az együttes a szófiai nemzeti stadionban játssza a mérkőzést.

Legfrissebb hírek

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
15 órája

Konferencialiga-selejtező: Szófiában vezet meccset Bognár Tamás és csapata

Európa-konferencialiga
2025.08.18. 21:03

„A spanyol játékvezető fejszéje lesújtott Magyarországon” – bolgár lapszemle

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 07:35

„Ez egyfajta drog a futballban dolgozóknak” – Robbie Keane a Groupama Aréna hangulatáról

Bajnokok Ligája
2025.08.13. 07:04

Ezekkel a gólokkal verte meg a Ferencváros a Ludogorecet a visszavágón

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 22:18

Varga duplázott, a Ferencváros háromgólos győzelemmel jutott be a BL-selejtező playoffkörébe

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 22:10

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

BL-selejtező: így kezd az FTC a Ludogorec elleni visszavágón

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:09
Ezek is érdekelhetik