BL: A Ludogorec pontokat fog rabolni másoktól - Rodgers

Vágólapra másolva!
2014.09.17. 07:49
A Real Madrid és a Liverpool is győzelemmel kezdett a labdarúgó Bajnokok Ligája B-csoportjában. Carlo Ancelotti, a spanyolok vezetőedzője szerint még nincs minden rendben, de elégedett csapata Basel elleni 5–1-es sikerével. Brendan Rodgers, az angol gárda menedzsere pedig úgy véli, a Ludogorec még okozhat meglepetést a kvartettben.



„A szurkolók jól érezték magukat a mérkőzésen, jól játszottunk és sok gólt szereztünk. Tetszett a játékosok hozzáállása, az első félidőben kifejezetten gyorsak voltunk. Nincs még minden rendben, de elégedett vagyok. Benzema nagyon jól szerepelt, ám a másik három támadónk teljesítményét sem érheti kritika. James hozzáállása kiváló. A világ legjobb védői közül nálunk játszik Varane, Pepe és Ramos. Varane fiatal még, akire szükségünk van, s akit segítenünk kell. Érthető, ha a szurkolók feszültek egy elvesztett derbi után. Nem szoktam hozzá, hogy a Real Madriddal kétszer egymás után veszítsek. Igen, hallom a lelátóról érkező füttyszót, de azt is hallom, ahogyan a csapatot éltetik a drukkerek” – vélekedett Carlo Ancelotti, a Real Madrid vezetőedzője.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



Brendan Rodgers, a Madriddal egy csoportban lévő Liverpool menedzsere szerint a Ludogoreccel még sokaknak meggyűlhet a baja.

„Fontos három pontot szereztünk, a célunk a győzelem volt. A BL-ben nagyon fontos a hazai mérkőzések megnyerése. Láthattuk, a Ludogorec technikailag képzett játékosokból áll, olyan gárda, amely nincs hozzászokva a vereségekhez. A hazájában bajnok, így nem meglepő, hogy nehéz dolgunk volt. Még nem állt teljesen össze az együttesünk, az új játékosok nem teljesen illeszkedtek be, de egyvalamivel sosem lehetek elégedetlen, s ez a srácok elszántsága és hozzáállása. Elégedett vagyok, hogy győzelemmel tértünk vissza a BL-be, s persze az együttes mentalitásával is. A Ludogorec pontokat fog rabolni másoktól a csoportban” – mondta Brendan Rodgers.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT
Real Madrid–FC Basel 5–1
(Suchy 15. – öngól, Bale 30., C. Ronaldo 32., J. Rodríguez 37., Benzema 79., ill. D. González 37.)
Liverpool–Ludogorec 2–1 (Balotelli 82., Gerrard 93. – 11-esből, ill. Abalo 91.)

Legfrissebb hírek

Ökölvívás: Szeleczki Lilla győzelmével kezdődött a világbajnokság

Ökölvívás
2025.09.04. 13:06

Kiborult a Crystal Palace védője, amiért nem igazolhatott a Liverpoolba

Angol labdarúgás
2025.09.02. 18:46

Mestermunka volt! Szoboszlai elképesztő szabadrúgásgóljával a Liverpool legyőzte az Arsenalt

Angol labdarúgás
2025.08.31. 19:28

Az eddigi legnagyobb kihívás előtt a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.31. 09:13

Ancelotti keretet hirdetett, Neymar nem kapott meghívót

Foci vb 2026
2025.08.25. 21:12

Milliárdok és milliók, sztárok a lelátón és a kispadon: így rajtolnak a PL-csapatok

Angol labdarúgás
2025.08.15. 17:43

Dupla Tízes: bent lesz Szoboszlai Dominik a Liverpool gálakezdőjében?

Légiósok
2025.08.14. 13:35

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50
Ezek is érdekelhetik