BL: Az ilyen meccsek miatt ez a világ legjobb állása - Klopp

Vágólapra másolva!
2014.09.17. 08:30
A Dortmund meggyőző teljesítménnyel 2–0-s győzelmet aratott az Arsenal ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája D-csoportjában. Jürgen Klopp, a németek vezetőedzője szerint szinte tökéletesen játszottak, míg Arsene Wenger, az „ágyúsok” menedzsere szerint együttese nem ütötte meg az elvárt szintet.


„Roppant elégedett vagyok – kezdte meccs utáni mondandóját Jürgen Klopp, a Dortmund vezetőedzője. – Három sérült miatt néhány változtatást kellett eszközölnünk, de meg kell jegyeznem, nagyszerű teljesítményt nyújtott csapatom. Tökéletesen működtek a le- és az ellentámadásaink. Bátrak és gyorsak voltunk. Mindent úgy csináltunk, ahogyan kell. Élveztem a mérkőzést az első másodperctől az utolsóig. A játékunk a tökéleteshez közelített. Az edzősködés nem könnyű munka, de ilyen mérkőzések után a világ legjobb állásának gondolom.”

„Úgy gondolom, ma nem voltunk azon a szinten, amit a mérkőzés megkövetelt – vélekedett Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere. – A Dortmund megérdemelten nyert. Ennek ellenére úgy vélem, kissé balszerencsések voltunk, tíz másodperccel a vége előtt bedobással jöhettünk, s abból kaptunk gólt. A meglehetősen átlagos teljesítményünkhöz képest volt néhány helyzetünk, ez némileg ellentmondásos. Welbeck veszélyesen játszott, de a második félidőre elfáradt. A Dortmundnak több energiája volt.”

BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 1. FORDULÓ

Borussia Dortmund–Arsenal 2–0 (Immobile 45., Aubameyang 48.)
Galatasaray–Anderlecht 1–1 (Burak Yilmaz 91., ill. Praet 52.)

 

 

Legfrissebb hírek

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
3 órája

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
16 órája

Súlyosan megsérült a pályán, 21 évesen elhunyt az Arsenal korábbi akadémistája

Angol labdarúgás
2025.09.25. 21:44

A Manchester City, a Newcastle, a Tottenham és az Arsenal is továbbjutott a Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.09.24. 22:51

Bár Saka visszatért, egy másik jobbszélsőjét elvesztette az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.09.23. 11:24

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

Guardiola az Arsenal elleni döntetlenről: „Lesz.rom az eredményt, csak lássam a tüzet a csapatban”

Angol labdarúgás
2025.09.22. 07:50

Martinelli a 93. percben átemelte a labdát Donnarummán, az Arsenal egy pontot tartott otthon a Man. City ellen

Angol labdarúgás
2025.09.21. 19:35
Ezek is érdekelhetik