BL: Végig mi uraltuk a játékot, kettőt be is lőttünk - Kondás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.22. 23:00
Kondás Elemér, a DVSC-Teva vezetőedzője szerint fontos volt, hogy csapata a második félidőben aktívabban használja a széleket – ebből veszélyes helyzetek keletkeztek, így született meg a második gól, amely biztossá tette a megérdemelt kedd esti győzelmet (2–0) és a továbbjutást az északír Cliftonville ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében. Villáminterjúk az M1 mikrofonja előtt.

KONDÁS ELEMÉR, a DVSC-Teva vezetőedzője: – Jól kezdett a csapat, rengeteg helyzetünk volt már rögtön az elején. A forgatókönyv ugyanaz volt, főleg a második félidőben, mint a kinti mérkőzésen, annyi különbséggel, hogy az északíreknek ezúttal nem volt helyzetük, nem nagyon jutottak el a kapunkig. Végig mi uraltuk a játékot, támadásokat vezettünk folyamatosan, és bár a befejezésekbe csúszott hiba, végül kettőt sikerült belőnünk. A végén lőhettünk volna még, csak oda kellett volna passzolni egymáshoz a labdát az utolsó pillanatban… Örülünk a továbbjutásnak, nagyon fontos volt, hogy továbbjussunk ebből a párharcból. Egy nagyon masszívan és fegyelmezetten védekező ellenfelet láthattunk a Nagyerdei Stadionban, de úgy gondolom, megérdemelt a továbbjutásunk.KONDÁS ELEMÉR, a DVSC-Teva vezetőedzője: – Jól kezdett a csapat, rengeteg helyzetünk volt már rögtön az elején. A forgatókönyv ugyanaz volt, főleg a második félidőben, mint a kinti mérkőzésen, annyi különbséggel, hogy az északíreknek ezúttal nem volt helyzetük, nem nagyon jutottak el a kapunkig. Végig mi uraltuk a játékot, támadásokat vezettünk folyamatosan, és bár a befejezésekbe csúszott hiba, végül kettőt sikerült belőnünk. A végén lőhettünk volna még, csak oda kellett volna passzolni egymáshoz a labdát az utolsó pillanatban… Örülünk a továbbjutásnak, nagyon fontos volt, hogy továbbjussunk ebből a párharcból. Egy nagyon masszívan és fegyelmezetten védekező ellenfelet láthattunk a Nagyerdei Stadionban, de úgy gondolom, megérdemelt a továbbjutásunk.

A szünetben azt kértem a játékosoktól, hogy sokkal gyorsabban játsszanak, a széleken próbálják a beindulásokat erőltetni. Az első félidőben tologattuk a labdát, voltak akkor is lövőhelyzetek, de kértem, hogy inkább a szélen cselezzünk ki egy embert, és jöjjenek be a labdák a kapu elé. Az első félidőben ilyenből volt a tizenegyesgyanús szituáció, a szünet után ebből voltak helyzetek, Korhut Misi megindult, kapott egy jó labdát, centerezett, és az Ibra tudott érkezni. Az első gólnál Dalibor (Volas) jól befedezte a labdát, René meg parádésan belőtte. Az a gól mindenféleképpen kellett ahhoz, hogy a csapat még nyugodtabban tudjon játszani.

SZAKÁLY PÉTER, a DVSC-Teva csapatkapitánya: – Nehéz volt, hiszen láttuk az első mérkőzésen is, hogy betömörültek a saját kapujuk elé, egy-egy előrevágott labdából próbálkoztak kontratámadásokat vezetni. Egy-két lövésük volt csupán az egész meccsen, mivel most jól le tudtuk zárni előttük a területet, nem úgy, mint az első mérkőzésen. Éreztük, hogy nyomás alatt kell tartani őket, és jönni fog a gól. Már az elején is voltak helyzeteink, de nem tudtuk fokozni a nyomást az első félidő végén, aztán hála istennek a másodikban jött a gól és a kiállítás. Úgy érzem, magabiztosan nyertünk. Az, hogy a sérülésem után játszani tudtam, nagy öröm, külön köszönetet szeretnék mondani Dankó Mihály rehabilitációs edzőnek. Nekem is fontos volt, hogy játsszak, és úgy érzem, a fiúknak is. S hogy a BATE lesz a következő ellenfél? Nyilván szeretnénk visszavágni (a néhány évvel ezelőtti vereségért és kiesésért). Úgy tudom, ott is egy új stadion épült, valószínű, hogy egy jó párharcot látnak majd a nézők, remélem, Loki-továbbjutással.

Legfrissebb hírek

Sándor Tamás visszatér Debrecenbe – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:51

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Karate: három magyar első hely született a debreceni sinkjokusin Eb-n

Egyéb egyéni
2025.09.29. 12:07

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58

Rendezettre kommunikálva – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.09.25. 23:08

Hazája élvonalába szerződött a Debrecentől távozó kapus

Minden más foci
2025.09.22. 06:43
Ezek is érdekelhetik