BL: két vezéregyéniség nélkül kelt útra a Debrecen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.14. 10:41
Alapemberei közül Szakály Péter és Kulcsár Tamás, valamint Vadnai Dániel sem tartott a DVSC-Tevával a Cliftonville elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-selejtező helyszínére.

Előbbi két futballista vádlisérülés, míg utóbbi eltiltás miatt nem állhat Kondás Elemér vezetőedző rendelkezésére.

Mint arról már beszámoltunk, Kulcsár az Újpest ellen tizenegyespárbajban elveszített Szuperkupa-mérkőzésen ütközött Jonathan Herisszel, aminek következtében a 30. percben le is kellett cserélni. Első látásra nem tűnt súlyosnak az eset, de a meccs végére bedagadt a lába a támadónak, aki nem épült fel időben.

A védekező középpályásként bevethető Vadnai még az MTK színeiben, a Senica elleni 2012-es Európa-liga-selejtezőn jutott a kiállítás sorsára, s mivel azóta nem szerepelt a nemzetközi kupaporondon, az északír együttes elleni összecsapás során tölti le eltiltását.

A DVSC gépe várhatóan 12.30 óra körül landol Belfastban, ahol 20 órakor, a keddi találkozó helyszínén, a Solitude stadionban vezényel edzést a szakmai stáb.

A DVSC-TEVA ÉSZAK-ÍRORSZÁGBA UTAZÓ KERETE:
Kapusok:
Nenad Novakovics, Vukasin Polekszics
Mezőnyjátékosok:
Lázár Pál, Dusan Brkovics, Mészáros Norbert, Máté Péter, Igor Morozov, Korhut Mihály, Aleksandar Jovanovic, Bódi Ádám, René Mihelic, Joel Damahou, Zsidai László, Varga József, Selim Bouadla, Tisza Tibor, Ibrahima Sidibe, L’Imam Seydi

Legfrissebb hírek

A Szpari története során először győzött élvonalbeli bajnokin Debrecenben

Labdarúgó NB I
12 órája

Keleti rangadó az NB I-ben; Horváth Dávid és Borbély Balázs csatája

Labdarúgó NB I
19 órája

Tizenkilenc éves támadót igazolt a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:27

NB I: halaszt a Kl-selejtező rájátszásába jutó ETO; ekkor játsszák a DVSC–FTC meccset a 6. fordulóban

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:12

NB I: Mumusával játszik az FTC, Robbie Keane először győzné le Hornyák Zsoltot

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 14:11

Szécsi Márk: Most nyugodtabban játszhatunk

Labdarúgó NB I
2025.08.13. 09:21

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

Eltanácsolták a focitól, gólokkal bizonyít – interjú Bárány Donáttal

Képes Sport
2025.08.12. 16:17
Ezek is érdekelhetik