BL: Agymosás, hogy a Premier League lenne a legjobb - Keane

Vágólapra másolva!
2014.02.26. 07:47
A pireuszi Olympiakosz–Manchester United Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő (2–0) után rendkívül kritikus véleményt fogalmazott meg a mérkőzést az ITV szakértőjeként megtekintő Roy Keane. A Manchester United korábbi középpályása – jelenleg az ír válogatott szakmai stábjának tagja – az MU-t és a Premier League-et is szokott stílusában ostorozta. A bírálatba beszállt a BBC Sport szakértője, Robbie Savage is.

„A média agymosása az, hogy ez a mostani Premier League a világ legjobb bajnoksága. Nonszensz. Kétségtelenül a Premier League a legjobb márka, de az elmúlt hetekben láthattuk, hogy az angol csapatok csak küszködnek, és elmaradnak az európai elit mögött. Különösen a Unitedra gondolok" – kezdte Keane. Az ír szakember ezt követően kíméletlenül bírálta az MU teljesítményét.

„David Moyes szerintem sokkot kapott attól, amit a csapata nyújt. A nyáron úgy ment a Unitedhoz, hogy nagyszerű dolgokat várt, aztán megnézte közelről a keretet, és én azt mondom, hitetlenkedett, hogy mennyire elmarad a játékosállomány kvalitásban a várakozásaitól. A mostani rettenetes este volt a szurkolóknak, Moyesnak és a stábjának is. Erre senki nem gondolt. A Manchester pályán se volt. Ugyanakkor ismerjük el, az Olympiakosz nagyon jól futballozott, technikailag a United fölé nőtt, és irányítani tudott. Michael Carrick meccs utáni nyilatkozata olyan volt, mint az MU teljesítménye: teljesen lapos. Azt hajtogatják, »majd a következő meccsen, majd a következő meccsen«, de néhányuknak nem lesz következő meccs, ez a realitás.”

SAVAGE: SZÁNALMAS, AMIT A UNITED MUTATOTT

A BBC Sports korábbi walesi válogatott szakértője, Robbie Savage sem fogta vissza magát (igaz, ő nem is szokta...): egyszerűen szánalmasnak minősítette a Manchester United produkcióját.

„David Moyes csapata ezzel a vereséggel új mélységeket járt meg. Cserbenhagyták a játékosok a Manchester Unitedet, kétségbeejtően rosszul futballoztak. Szerencse, hogy nem a Barcelona vagy a Bayern München volt az ellenfél, mert sokkal nagyobb verés lehetett volna a vége” – nyilatkozta Savage.

„Ahhoz, hogy a Manchester Unitedban játsszon valaki, természetesen technikailag képzettnek kell lennie, de ugyanakkor dolgoznia is muszáj a pályán. Ebből nem látszott semmi. Nem volt küzdőszellem, nem volt akarat, nem volt letámadás, nem voltak szerelések, a komplett teljesítmény elfogadhatatlan volt. A United az egész meccsen eladogatta a labdákat veszélyes területeken, majd vissza sem tudta azokat szerezni. Szánalmas volt. A vezérek hiányoztak a Unitedből, a harci szellem, a csapatszellem? Szerintem mindhárom. A tehetség semmit sem jelent szív és akarat nélkül (...) Nehéz lenne megmondani kívülről, hogy milyen a csapatszellem, de Görögországban azt láttuk, hogy a játékosok csak néznek egymásra, aztán pedig bámulnak a semmibe” – tette hozzá.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
OLYMPIAKOSZ (görög)–MANCHESTER UNITED (angol) 2–0 (1–0)

Karaiszkakisz-stadion, 30 000 néző. V: Rocchi (olasz)
OLYMPIAKOSZ: Roberto – Leandro Salino, Holevasz, Manolasz, Marcano – Maniatisz, N’Dinga – Campbell (Fuster, 67.), Domínguez (Machado, 76.), H. Pérez (Valdez, 87.) – Olaitan. Vezetőedző: Míchel
MU: De Gea – Smalling, Ferdinand, Vidics, Evra – Cleverley (Kagava, 61.), Carrick – Valencia (Welbeck, 60.), Rooney, Young – Van Persie. Menedzser: David Moyes
G: Domínguez (38.), J. Campbell (55.)

Legfrissebb hírek

Bruno Fernandes duplázott, az MU győzelemmel kezdte a Premier League felkészülési tornáját – videó

Angol labdarúgás
17 órája

Marcus Rashford az FC Barcelonában folytatja – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.23. 18:57

Az MU 75 millió euróért szerződtette Bryan Mbeumót – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.21. 21:22

Rashford vasárnap délután érkezik Barcelonába – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.07.20. 13:40

A Juventus kész kifizetni az MU által kért transzferdíjat Sanchóért – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.07.20. 10:17

Marcus Rashford egy lépésre attól, hogy a Barcelona játékosa legyen

Spanyol labdarúgás
2025.07.19. 16:17

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
2025.07.12. 16:16

Vízilabda: Angyal Dániel az Olympiakoszhoz szerződött

Vízilabda
2025.06.20. 20:24
Ezek is érdekelhetik