Mourinho 2 perc után bepöccent, Szalaiék Putyinnal találkoznak

Vágólapra másolva!
2014.02.25. 08:18
Tovább folytatódnak a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntői. Kedden kora este a Zenit a Borussia Dortmundot fogadja, majd este a Megyeri Balázst is soraiban tudó Olympiakosz lesz a Manchester United ellenfele. Ma is folyamatosan követtük z eseményeket.

Az estét felvezető cikkünk ezennel véget ért. A Zenit–Dortmund találkozó további eseményeit itt tekinthetik meg! És nemsokára kezdődik az Olympaiakosz–Manchester United mérkőzés!Viszont látásra!Zenit–Dortmund találkozó további eseményeit itt tekinthetik meg! És nemsokára kezdődik az Olympaiakosz–Manchester United mérkőzés!Viszont látásra!

19.20: ÉLEDEZŐ REMÉNY, DE NEM SOKÁIG. Egy igazán szövevényes akció végén Satov góljával szépített a Zenit, de nem sokkal később Lewandowski visszaállította a kétgólos előnyt.

19.01: CR ALIG VÁRJA, HOGY JÁTSZHASSON – Carlo Ancelotti elmondta, hogy Cristiano Ronaldo különösen motivált a Schalke elleni mérkőzés előtt, hiszen a legutóbbi három bajnokin eltiltás miatt nem léphetett pályára.

18.47: VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ – A Borussia Dortmund negyvenöt perc játékot követően 2–0-ra vezet a Zenit otthonában. A gólokat Henrih Mhitarjan és Marco Reus szerezte.

18.43: KAGAVA TAPASZTALT TÁRSAIBAN BÍZIK – A japán válogatott támadó reményei szerint az MU-nak az idén nem a nyolcaddöntő jelenti a végállomást.

„Az idegenbeli mérkőzés nagyon fontos lesz, jó eredményt kell elérnünk. Számos tapasztalt játékosunk van, akiknek a segítségével remélhetőleg sikerül elérni a célunkat – mondta Kagava Sindzsi. – A legutóbbi idényben a legjobb tizenhat között búcsúztunk, az idén tovább szeretnénk jutni. Az Olympiakosz remek csapat, de tudjuk, hogy ebben a sorozatban nincs könnyű mérkőzés. Amennyire lehet, felkészültünk.”

18.34: REKORDOKAT DÖNTÖTT A DORTMUND – A BVB az első csapat, amely a Bajnokok Ligája történetében két gólt is szerzett idegenben az első öt percben, továbbá Jürgen Klopp még sosem küldött ennyire idős csapatot a pályára a sárga-kékek vezetőedzőjeként – 28 év és 40 nap a kezdő tizenegy tagjainak átlagéletkora.

18.29: AZ EVERTON SZÉLSŐJE SZERINT AZ MU SZEZONJA MÚLHAT A PÁRHARCON – Kevin Mirallas tudja, mi vár a „vörös ördögökre” a Jorgosz Karaiszkakisz Stadionban, hiszen két évig az Olympiakoszt erősítette.

„Mindkét csapat nehéz mérkőzés elé néz. A Manchester Uniteden nagyobb a nyomás, mert a bajnokságban kicsit le vannak maradva, tehát a BL-ben nyílik esélyük, hogy megmentsék a szezonjukat. Szinte kötelező továbbjutniuk, és a végső győzelemre is esélyesek lehetnek – mondta Mirallas. – Először az MU játszik idegenben, pontosan tudom, hogy mi vár rá. Számos minőségi játékosa van, akik nyilvánvalóan megbirkóznak majd a légkörrel, de ismétlem, nem könnyű Görögországban játszani.”

18.13: A HAZAI PÁLYA HÁTRÁNYA – A 12. percben jár a Zenit–Dortmund (0–2) találkozó, ami azt jelenti, hogy 372 perc elteltével még mindig nincs hazai gól az egyenes kieséses szakaszban.

18.10: TAMÁS KRISZTIÁNÉK SIMÁN KIKAPTAK – Az UEFA Ifjúsági Ligában, vagy ha úgy tetszik, az U19-es Bajnokok Ligájában a Tamás Krisztiánt végig a soraiban tudó Milan 4–1-es vereséget szenvedett a Chelsea otthonában, így búcsúzott a sorozattól.

18.05: 2–0-RA VEZET A DORTMUND! – Öt perc sem telt el a mérkőzésből, de Henrih Mhitarjan és Marco Reus góljaival már két góllal vezetnek a németek, akik a jelek szerint minél hamarabb szeretnék lezárni a továbbjutás kérdését.

18.00: ELKEZDŐDÖTT A ZENIT–DORTMUND TALÁLKOZÓ! – Kövesse nyomon a mérkőzést élő, szöveges tudósításunk segítségével!

ZENIT (orosz)–DORTMUND (német)
Szentpétervár, Petrovszkij Stadion, 15 000 néző. Vezeti: Collum (skót)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
ZENIT: Lodigin – Anjukov, Hubocan, Luís Neto, Criscito – Witsel, Fajzulin – Arsavin, Satov, Hulk – Rondón
DORTMUND: Weidenfeller – Piszczek, M. Friedrich, Papasztatopulosz, Schmelzer – Sahin, Kehl – Grosskreutz, Mhitarjan, Reus – Lewandowski

17.59: BOATENG CIGIZÉSSEL ÉS SÖRÖZÉSSEL TÖLTÖTTE AZ IDŐT – A Schalke támadója a Bayer Leverkusen elleni győzelem után a kötelező doppingvizsgálatra várakozott, amikor egy szál cigaretta és egy üveg sör kíséretében kapták lencsevégre. Bővebben itt!

17.45: A ZENIT ÖLTÖZŐJÉBE IS BEPILLANTÁST NYERHETÜNK

Több mint két hónap után léphetnek pályára ismét tétmeccsen a Zenit játékosai (Fotó: uefa.com)
Több mint két hónap után léphetnek pályára ismét tétmeccsen a Zenit játékosai (Fotó: uefa.com)

17.39: TÜRELMETLEN TOLMÁCS – A meccset megelőző sajtótájékoztatón Jürgen Klopp elmondta, jobban felkészültek a Zenitből, mint az őt többször is félbeszakító tolmács, aki a Dortmund vezetőedzőjének megítélése szerint még sosem látott BL-meccset.

17.34: MEGVANNAK A KEZDŐCSAPATOK A ZENIT–DORTMUND TALÁLKOZÓRA – Az oroszoknál Alekszandr Kerzsakov helyett José Salomón Rondón, míg a németeknél Pierre-Emerick Aubameyang helyett Kevin Grosskreutz kap lehetőséget.

ZENIT (orosz)–DORTMUND (német) 18.00
Petrovszkij Stadion. Vezeti: Collum (skót)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
ZENIT: Lodigin – Anjukov, Hubocan, Luís Neto, Criscito – Witsel, Fajzulin – Arsavin, Satov, Hulk – Rondón
DORTMUND: Weidenfeller – Piszczek, M. Friedrich, Papasztatopulosz, Schmelzer – Sahin, Kehl – Grosskreutz, Mhitarjan, Reus – Lewandowski

17.25: ALIGHANEM KÉNYELMESEN ELFÉRNEK A DORTMUNDI JÁTÉKOSOK AZ ÖLTÖZŐBEN...

A dortmundi öltöző (Fotó: uefa.com)
A dortmundi öltöző (Fotó: uefa.com)

17.10: A DORTMUND JÁTÉKOSAI MEGÉRKEZTEK A MÉRKŐZÉS HELYSZÍNÉRE!

A Dortmund busza megérkezett a Petrovszkij Stadionhoz (Fotó: Twitter/Bundesliga)
A Dortmund busza megérkezett a Petrovszkij Stadionhoz (Fotó: Twitter/Bundesliga)

17.09: A SCHALKE VEZETŐEDZŐJE A CSODÁBAN BÍZIK – A Real Madrid elleni találkozót felvezető sajtótájékoztatóján Jens Keller elmondta, hogy a Bayern München mögött jelenleg a spanyol csapat a világ második legerősebb együttese. A szakember úgy véli, ha százszázalékos teljesítményt nyújtanak, véghez vihetnek egy kisebbfajta csodát. Bővebben itt!

17.06: KULCSEMBER NÉLKÜL – A Zenitben sérülés miatt biztosan nem léphet ma pályára Danny, aki ebben az idényben minden sorozatot figyelembe véve már 13 gólnál jár. A portugál válogatott támadót valószínűleg a téli szerzemény, José Salomón Rondón pótolja a 18 órakor kezdődő összecsapáson.

17.00: KORÁBBI VETÉLYTÁRSAK EGYMÁS ELLEN – Az Olympiakosz kapusa, Roberto és a Manchester United kapuvédője, David de Gea a 2009–2010-es idényben csapattársak voltak az Atlético Madridnál. Sőt, az is előfordult, hogy egy BL-meccsen egy csapatban mindketten pályára léptek. A Porto ellen 2–0-ra elveszített mérkőzésen Roberto kezdett, de megsérült, így az akkor 18 esztendős De Gea állt be a helyére, aki ekkor debütált a spanyol csapat kapujában.

16.41: FLETCHER ÖRÜL, HOGY ÚJRA A BL-BEN BIZONYÍTHAT – A rutinos skót középpályás legutóbb több mint 14 hónappal ezelőtt lépett pályára a Bajnokok Ligájában, így alig várja már a visszatérést.

„Hatalmas dolog számomra, hogy ismét bekerültem a BL-keretbe, amelynek kihirdetésekor jó volt látni a nevemet a listán. A menedzser érezte, hogy a csoportmeccsek során még nem tudnék játszani, és kiderült, hogy igaza lett. De visszatértem a csapatba, és szeretnék pályára lépni. Nehéz dolgunk lesz az Olympiakosz ellen, ám ha továbbjutunk, akkor már bármi megtörténhet” – mondta a krónikus bélbetegsége után decemberben visszatérő Fletcher.

16.18: SZENTPÉTERVÁRI „KÁNIKULA” – Az év ezen szakaszában nagyon ritka, hogy Szentpéterváron fagypont felett legyen a hőmérséklet – márpedig most ez a helyzet, sőt még a nap is süt.

16.09: MANCINI SZERINT AZ INTER BL-GYŐZELME AZ Ő ÉRDEME – A Galatasaray vezetőedzője beszólt José Mourinhónak, aki 2010-ben elhódította a legrangosabb európai klubtrófeát a milánói egylettel. Az olasz szakember úgy véli, a portugál jó csapatot örökölt tőle. Bővebben itt!

16.04: FIX IKSZ? – A Zenit legutóbbi négy hazai BL-meccse döntetlennel végződött. Vajon a Dortmund ellen folytatódik a sorozat? Egyébként a nyolcaddöntőben érdekelt csapatok közül a szentpétervári az egyetlen, amely ebben az idényben még nyeretlen otthon a BL-ben.

15.52: ANCELOTTI MOURINHÓT IS LENYOMNÁ – A tavaly nyáron kinevezett Carlo Ancelotti immár a Real Madrid történelmének legjobb debütáló edzője. De miért kell félnie Mourinhónak? IDE KATTINTVA KIDERÜL»

15.38: RAMOS ÖRÜLNI MÁR TUD – Gareth Bale a hétvégén, az Elche ellen is betalált, méghozzá nem is akárhogy. A ballábas walesi bombájánál az egyik kamera épp a padon pihenő Sergio Ramost vette, aki megmutatta, hogy is kell örülni egy csapattárs góljának. Vélhetően egy ilyen találatot szívesen megnézne a spanyol védő a Schalke ellen is holnap.

15.28: A DORTMUND SZÍNEIBE ÖLTÖZÖTT A REPTÉR – Sárga-fekete színekben pompázott délelőtt a szentpétervári reptér, így köszöntve azt az 1070 dortmundi szurkolót, akik a fél világot átutazva Oroszországba is elkísérték kedvenceiket.

15.21: MEGÉRKEZTEK C. RONALDÓÉK IS – A madridiak gépe a vártnál előbb landolt Gelsenkirchenben, és a blancók már el is indultak a szállásukra. Az edzésig még van egy kis idő, Ancelotti 19 órára tervezte az első tréninget a Veltins Arénában.

15.08: MU VS. GÖRÖG ISTENEK – A manchesteriek hősies harcát Görögországban már a meccs előtt papírra vetette egy ügyes grafikus.

MU vs. görög istenek (Fotó: twitter.com/omomani)
MU vs. görög istenek (Fotó: twitter.com/omomani)

14.49: MOU LEHIGGADT, ÉRTÉKELT – „Nagyon fontos meccs lesz, bármi megtörténhet. Nem mi vagyunk a legesélyesebbek a BL-győzelemre, de még sosem nyertem úgy, hogy az én csapatom volt a favorit. Négy-öt együttes is van, amely jobb a Chelsea-nél, de ez semmit sem jelent. Ahogy mindig, most is győzelemre fogunk játszani" – mondta a Special One.

14.36: JOSÉ KÉT PERC UTÁN BEPÖCCENT! „Profi újságíróktól sokkal többet várnék, ez egy vicc. Azt hittem, hogy egy baráti beszélgetésben veszek részt, szó sem volt arról, hogy ezt videóra veszik. Nem magamat védem, de ez így nem mehet" – háborgott Mourinho.

A portugál edző egyébként azt nehezményezte, hogy a hétvégi, Everton elleni meccs után felvette egy riporter, amint saját játékosait szidja. Amikor a „kékek” mesterét például Eto'óról kérdezték, így válaszolt: „Nem túl jók a támadóink. Ott van például Eto'o. Hány éves is ő? Harminckettő, harmincöt? Fogalmam sincs."

14.16: JÖN A SPECIAL ONE! – A kamerák mer a helyükön, minden készen áll, lassan jöhet José Mourinho is. Pár perc, és megkezdődik a sajtótájékoztató.

Készülnek a riporterek, jön a Special One (Fotó: Sky Sports)
Készülnek a riporterek, jön a Special One (Fotó: Sky Sports)

14.12: BALE EGÓJA IS RENDBEN – Gareth Bale szerint együttese, a Real Madrid képes minden hátralévő meccsét megnyerni a BL-ben, így a serleg begyűjtése is összejöhet, ha minden a terv szerint halad.

14.05: SZALAIÉK PUTYINNAL TALÁLKOZNAK – A Bild értesülései szerint a Schalke játékosai délután Vlagyimir Putyinnal is összefutnak. „Az elnök úr kérte, hogy látogassák meg a futballisták" – mondta Clemens Tönnies, aki állítása szerint jó kapcsolatot ápol Putyinnal.

13.54: EDZÉSRE FEL – Egy óra múlva újból útra kelnek a Chelsea játékosai, és elindulnak a Kasimpasa edzőpályájára, ahol José Mourinho megtartja mai első tréningjét. A környék kihalt, de a pálya tökéletes.

Edzésre fel! (Fotó: uefa.com)
Edzésre fel! (Fotó: uefa.com)

13.48: EGY DRUKKERREL KEVESEBB – A Zenit elleni BL-nyolcaddöntő első meccsére készülő Dortmund hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2020-ig kitiltotta stadionjából, a Signal Iduna Parkból azt a szurkolót, aki fasiszta bekiabálással zavarta meg a Hamburg elleni bajnokit megelőző gyászszünetet. BŐVEBBEN ITT»

13.28: CÉ VISSZATÉR – Hivatalossá vált a blancók kerete a Schalke elleni holnapi BL-meccsre.

Kapusok: Casillas, Diego López, Jesús
Védők: Varane, Pepe, Sergio Ramos, Nacho, Marcelo, Coentrao, Carvajal, Arbeloa
Középpályások: Bale, Xabi Alonso, Modric, Casemiro, Di María, Isco, Illarramendi
Támadók: Cristiano Ronaldo, Benzema, Morata, Jesé.

13.17: A BL NEM A BARÁTOKRÓL SZÓL – José Mourinho napi okossága most sem maradhatott el, a dakota közmondásokat szóró portugál mester Didier Drogba kapcsán nyilatkozott, és elmondta, a BL-ben nincsenek barátok, így bár tiszteli korábbi játékosát, a következő hetekben nem fog vele beszélni.

13.01: SZALAI MINDENHOL – Nem csak az UEFA választotta Szalai Ádámot a Schalke-Real párharc arcának.

Szalai vs. CR (Fotó: facebook.com/sbobet)
Szalai vs. CR (Fotó: facebook.com/sbobet)

12.50: JÓ AZ ÖREG A LELÁTÓN IS – Javier Saviola, az Olympiakosz rutinos argentin csatára combsérülése miatt biztosan nem lehet ott az MU elleni ma esti BL-meccsen.

12.42: REPÜLŐN A „KÉKEK" – Útra keltek a Chelsea játékosai is, egyesek alvással, mások nyelvnyújtással készültek fel a hosszú útra. Azt nem tudjuk, David Luiz mit csinál.

Repülőn a kékek (Fotó: twitter.com/101greatgoals.com)
Repülőn a kékek (Fotó: twitter.com/101greatgoals.com)

12.26: ROONEY, AZ ELÉGEDETLEN – Wayne Rooney, a manchesteriek csatára elmondása szerint a BL-győzelemmel sem lenne teljesen elégedett. RÖVIDEBB, KEVÉSBÉ ÉLŐ BEHARANGOZÓ AZ ESTÉHEZ ITT»

12.18: SZÍVÉLYES FOGADTATÁS – A Zenit vezetői mindenre gondolnak, és mivel tudják, hogy a dortmundiak nincsenek az orosz éghajlathoz szokva, a német drukkereknek a meccs előtt forró teát, és sütiket osztanak a Petrovszkij Stadionban.

12.04: MOYEST MÁR MEGINT KI AKARJÁK RÚGNI – Legalábbis az angol újságírók szerint. A goal.com elemzői ezredszerre is átrágták a Moyes-témát, és végül arra jutottak, hogy ha a „vörös ördögök" nem jutnak el legalább a fináléig a BL-ben, akkor a szezon végén tényleg repülni fog a skót mester.

11.53: ROONEY ÉS AZ APRÓ – Sajnáljuk, nem ez lesz az a cikk, amelyből kihagyjuk, hogy Rooney 300 ezer fontot, azaz 114 millió fontot keres hetente. De az MU csatára akkor miért hajolgat az apróért? ITT MEGTUDHATJA»

11.44: VAN, AKIT NEM ÉRDEKEL A BL – Ma minden a Bajnokok Ligájáról szól, Ázsiában is útjára indult a kontinens saját BL-jének csoportköre, bár egyelőre úgy tűnik, ez senkit sem érdekel...

A hangulat remek, csak épp nézők nincsenek (Fotó: twitter.com/korearacing)
A hangulat remek, csak épp nézők nincsenek (Fotó: twitter.com/korearacing)

11.31: DROGBA BESZÓLT – „Hogy jobb-e a Chelsea, mint a Galata? Igen, az angolok tízszer jobbak" – mondta a BBC-nek Didier Drogba, a Galatasaray csatára, akit ezután a beszólás után nem valószínű, hogy aranyba öntenek a török drukkerek.

11.23: „FÉLJETEK HULKTÓL” – Dzsudzsák Balázs csapattársa, a Dinamo Moszkvában futballozó Kevin Kurányi szerint a Dortmundnak leginkább a Zenit szélsőjétől, Hulktól kell tartania a ma esti meccsen.

11.19: ENNYIT A NYUGODT DÉLELŐTTRŐL – A Zenit játékosai felébredtek, megreggeliztek, majd el is indultak edzeni. Erről természetesen kép is készült. Kár, hogy egy ilyen remek anyagi háttérrel rendelkező klubnál nem futja egy olyan gépre, amely tud fényképezni is...

Úton az edzésre (Fotó: Twitter.com/GazpromFootball)
Úton az edzésre (Fotó: Twitter.com/GazpromFootball)

11.08: A GÖRÖGÖK AZ MU-VAL, AZ MU A GÖRÖGÖKKEL FOGLALKOZIK. A manchesteriek Twitter-oldalukon osztották meg a mai görög címlapokat, amelyek nagy részéről valamelyik MU-játékos mosolyog vissza.

Görögországban minden a BL körül forog (Fotó: twitter.com/ManUtd)
Görögországban minden a BL körül forog (Fotó: twitter.com/ManUtd)

10.50: KLOPP MINDENT LÁT – „Nem tudnak minket meglepni az oroszok, minden találkozójukat megnéztük, még az izraeli edzőmeccseiket is láttuk" – értékelt délelőtt Jürgen Klopp a sajtótájékoztatón.

10.33: SZALAI, A REKLÁMARC – A Bajnokok Ligája hivatalos Twitter-oldala Szalai Ádámmal reklámoz. Az UEFA fotósai a héten a gelsenkirchenieknél jártak „gyárlátogatáson", és ha már ott voltak, lekapták a magyar csatárt is, amint épp a Schalke-címeres zászlóval pózol.

Szalai, a reklámarc (Fotó: twitter.com/championsleague)
Szalai, a reklámarc (Fotó: twitter.com/championsleague)

10.20: MEGTIPPELTÜK A KEZDŐKET! Ön nem így látja? Írja meg nekünk!

18.00: ZENIT (orosz)–DORTMUND (német)
Petrovszkij Stadion, Vezeti: Collum (skót)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
ZENIT: Lodigin – Anjukov, Hubocan, Lombaerts, Criscito – Witsel, Fajzulin – Arsavin, Satov, Hulk – Kerzsakov.
DORTMUND: Weidenfeller – Piszczek, Friedrich,Papasztatopulosz, Schmelzer– Sahin, Kehl – Aubameyang, Mhitarjan, Reus – Lewandowski.

20.45: OLYMPIAKOSZ (görög)–MANCHESTER UNITED (angol)
Karaiszkakisz-stadion. Vezeti: Rocchi (olasz)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
OLYMPIAKOSZ: Roberto – Salino, Manolasz, Papadopulosz, Holebasz – Maniatisz, Szamarisz – Campbell, A. Domínguez, Fuster – Olaitan
MAN. UNITED: De Gea – Smalling, R. Ferdinand, Vidics, Evra – Carrick, Fellaini – Valencia, Rooney, Januzaj – Van Persie.

10.06: A FIATALOK SEM PIHENNEK – Az UEFA Ifjúsági Ligában ma 16 órakor a Chelsea fiataljai az AC Milan legjobbjait fogadják, majd este a Real Sociedad a Schalkéval, az Arsenal pedig a Sahtar Doneckkel csap össze a nyolcaddöntőben.

09.53: NEM MA KEZDTE... – Ryan Giggs 150. Bajnokok Ligája-mérkőzésén léphet ma este pályára.

Giggs sokkal több hajjal (Fotó: twitter.com/ManUtd)
Giggs sokkal több hajjal (Fotó: twitter.com/ManUtd)

09.44: FOGADÁSRA FEL! – A Tippmixpro oddsai szerint az idegenben kezdő manchesteriek a kedd esti második meccs egyértelmű esélyesei, így a „vörös ördögök” győzelmére „csak” kétszeres pénzt fizet a fogadóiroda.

09.38: BOLDOG MANCHESTERIEK – a „vörös ördögök” drukkereinek eljött a szezon legszebb pillanata. Bár a bajnokságban bukdácsol a csapat, a BL-ben megállíthatatlannak tűnnek Rooneyék. Ilyenkor mindig jól jön egy kis káröröm...

Egy újabb BL-meccsen izgulhatnak a liverpooliak (Fotó: twitter.com/BigJohnTerry)
Egy újabb BL-meccsen izgulhatnak a liverpooliak (Fotó: twitter.com/BigJohnTerry)

09.20: ROONEY TUDJA, HOGY CSAPATA TÖBBRE KÉPES – „A rossz sorozatért csak minket lehet okolni, mi is tudjuk, hogy ennél jobbak vagyunk” – mondta a reggeli sajtótájékoztatón a „vörös ördögök" csatára.

09.14: AZ OLYMPIAKOSZ LEGYŐZTE AZ MU-T! Legalábbis Xbox-on. A bleacherreport.com munkatársai nagy unalmukban leszimulálták a FIFA 14-ben a ma esti BL-meccset, amelyet a konzolos játék jóslata alapján Megyeriék nyernek majd 3–2-re.

09.03: DROGBÁT SMS-BEN „ZAKLATJA" MOURINHO – A Galatasaray csatárát már kerülgeti egy ideje José, aki – megbízhatatlan – angol sajtóhírek szerint a nyáron vissza is csábítaná Londonba az elefántcsontpartit. „Ez a te pillanatod, élvezd ki" – Dorgba állítása szerint ez állt a „kékek” mestere által küldött szöveges üzenetben.

Rooney már a száját nyalja, az egóval nincs baj Manchesterben (Fotó: Reuters)
Rooney már a száját nyalja, az egóval nincs baj Manchesterben (Fotó: Reuters)

08.38: Bár a játékkal akadnak még problémák, a „vörös ördögök” egója úgy látszik, már helyre állt. A manchesteriek fél lábbal már az Interben járó védője, Nemanja Vidics például a Crystal Palace legyőzése után már a BL-győzelemről regélt. Ennyire jó csapat lenne a Palace? BŐVEBBEN ITT»

08.26: Jürgen „gumiarcú” Kloppal, az előző kiírásban a döntőig menetelő dortmundiak vezetőedzőjével a FIFA készített egy hosszabb interjút, amelyben a német mester kiöntette a szívét, és elmondta, Dortmundban nincs fontosabb a futballnál. És hogy hogy jön ide Messi? A TELJES INTERJÚBÓL EZ IS KIDERÜL»

08.14: Jó reggelt, jó BL-ezést! Repül az idő, újra itt egy Bajnokok Ligája-játéknap, máris jobban indul ez az álmos kedd hajnal!

A MAI PROGRAM:

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

18.00 Zenit Szentpétervár (orosz)–Borussia Dortmund (német) (Tv: Digi Sport 1) – élőben az NSO-n!
20.45
Olympiakosz (görög)–Manchester United (angol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

ÉS A HOLNAPI:

20.45: Schalke 04 (német)–Real Madrid (spanyol) (Tv: Digi Sport 1) – élőben az NSO-n!
20.45:
Galatasaray (török)–Chelsea (angol) (Tv: Digi Sport 2) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik