BL: „Készülünk a bajnokságra és a Magyar Kupára”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.24. 08:21
Az eltiltott Pintér Attilát a Maccabi Tel-Aviv elleni visszavágón is helyettesítő Farkas József rövid nyilatkozatot adott a Bajnokok Ligája-selejtező visszavágója után.

„Szeretném megköszönni a szurkolóknak, hogy elkísértek minket, és buzdítottak a visszavágón. A Maccabinak sok sikert kívánunk a további szerepléséhez, mi pedig készülünk a bajnokságra és a Magyar Kupára" – mondta Farkas József, akinek csapata 1–4-es összesítéssel búcsúzott a BL-től.Farkas József, akinek csapata 1–4-es összesítéssel búcsúzott a BL-től.

A kisalfold.hu megszólaltatta a maroknyi szurkolótábor egyik tagját is. „Meccsre járó közösség vagyunk, akkor is felkerekedünk, ha idegenben játszik a csapat – idézi a lap Nagy Tibort. – Fantasztikus hangulata volt a meccsnek, egészen más közegben szurkoltunk, mint Magyarországon. Végig buzdították a Maccabit a szurkolók, nagyon sportszerűen viselkedtek. Bár kikapott az ETO, sokkal jobban játszottunk a második félidőben, mint Győrben, és nem kell gól nélkül hazamennünk, a becsületgól megvolt."

 

Legfrissebb hírek

Végre itt a tavasz! – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
11 órája

Győri örömkönnyek az öltözőben

Népsport
2025.02.24. 10:44

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57

Az Atalanta edzője szerint megérdemelték a kiesést

Bajnokok Ligája
2025.02.19. 09:13

Guardiola: Egy százalék esélyünk van a Madrid ellen

Bajnokok Ligája
2025.02.17. 10:45

Kézilabda: A mában a jövőt kell látni – Hajdu János

Utánpótlássport
2025.02.14. 16:14

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09

Dupla Tízes: egy favorit már a 16 közé sem jut be – milyen az új Bajnokok Ligája-lebonyolítás?

Minden más foci
2025.02.11. 08:31
Ezek is érdekelhetik