BL: adhat-e az eltiltott Pintér utasítást a lelátóról?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.16. 08:30
Ahogy arról már beszámoltunk, a 2010. augusztus 26-án rendezett Dinamo Zagreb–Győri ETO Európa-liga-mérkőzés 48. percében a játékvezető reklamálás miatt elküldte a kispadról Pintér Attilát. Az UEFA kétmeccses eltiltással büntette a szakembert, aki 2013. július 17-én és július 23-án, vagyis a Maccabi Tel-Aviv elleni Bajnokok Ligája-mérkőzéseken tölti le a büntetését.

A szerdai győri párharc előtt több kérdés is felmerül:

– a kispadról száműzött Pintér Attilának milyen hatásköre marad?

– honnan nézheti a meccset?

– mikor tartózkodhat az öltözőben?

„A felfüggesztett edző a lelátóról megnézheti csapata mérkőzését, azonban a találkozó előtt és közben nem jelenhet meg az öltözőben, de még az öltözőfolyosón sem tartózkodhat – mondta az eltiltásról Dinnyés Márton, az MLSZ kommunikációs osztályának vezetője. – A szakember a lelátóról nem adhat utasítást, nem kommunikálhat sem a játékosaival, sem a segítőivel, ugyanakkor negyedórával a meccset követően már bemehet az öltözőbe, és onnan kezdve nincs korlátozás. Vagyis annak sincs akadálya, hogy megjelenjen a sajtótájékoztatón vagy éppen valamelyik televíziós társaságnak nyilatkozzon.”

Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33

Julián Álvarez nem játszik a Liverpool elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 13:32

Minden út Budapestre vezet – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.15. 22:48

Az FC Bruges kivégezte a Rangerst, a Benfica török játékosa okozta a Fenerbahce vesztét

Bajnokok Ligája
2025.08.27. 23:14
Ezek is érdekelhetik