BL: közszolgálati csatorna közvetítheti az ETO meccseit

Vágólapra másolva!
2013.06.24. 09:38
A Nemzeti Sport Online információi szerint az MTVA (Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap) valamelyik csatornája sugározza majd a Győri ETO labdarúgócsapatának BL-selejtezőit.

Amint arról a mai Bajnokok Ligája-sorsolást felvezető írásunkban már beszámoltunk, a Győri ETO-nak sikerült megállapodnia az egyik televízióval a BL-selejtezők közvetítését illetően. A végleges szerződés aláírására azonban csak a mai sorsolás után kerítenek sort a felek, és csupán ezután jelentik be hivatalosan, hogy melyik televízió fogja adni a csapat meccseit, ezért a Győri ETO ügyvezetője, Klement Tibor kérdésünkre még nem kívánta megnevezni a szóban forgó társaságot.Amint arról a mai Bajnokok Ligája-sorsolást felvezető írásunkban már beszámoltunk, a Győri ETO-nak sikerült megállapodnia az egyik televízióval a BL-selejtezők közvetítését illetően. A végleges szerződés aláírására azonban csak a mai sorsolás után kerítenek sort a felek, és csupán ezután jelentik be hivatalosan, hogy melyik televízió fogja adni a csapat meccseit, ezért a Győri ETO ügyvezetője, Klement Tibor kérdésünkre még nem kívánta megnevezni a szóban forgó társaságot.

A Nemzeti Sport Online más forrásokból úgy értesült, hogy minden bizonnyal az MTVA valamelyik csatornáján (m1, m2, Duna Tv) lesznek láthatók a Győri ETO BL-selejtezős mérkőzései. A Győr a selejtező 2. fordulójában kezd, az első találkozóját július 16-án vagy 17-én, a visszavágót 23-án vagy 24-én játssza.

Az Európa-ligában induló Videoton és a DVSC-Teva összecsapásait szintén jó eséllyel az MTVA adja majd, míg az ugyancsak El-induló Budapest Honvéd meccseinek közvetítési jogáról még nem született döntés, a klub vezetői még egyeztetnek csatornákkal.

Legfrissebb hírek

1.1 milliárd forintot kapott 14 magyar klub a játékosok válogatottbeli szereplése után

Minden más foci
2 órája

Puskás–Suzuki-kupa: a Honvéd edzője az elveszített döntő ellenére is büszke játékosaira

Minden más foci
2025.05.05. 21:35

A Juventus nyerte meg a Puskás–Suzuki-kupát, a Honvéd ezüstéremig jutott

Minden más foci
2025.05.05. 18:52

Puskás–Suzuki-kupa: Szijjártó Péter is gratulált a döntőbe jutó Honvédnak

Minden más foci
2025.05.04. 20:57

Honvéd–Juventus döntő a Puskás–Suzuki-kupán!

Minden más foci
2025.05.04. 19:19

Csuhay József gyászba borította Szarajevót

Képes Sport
2025.04.26. 14:08

Kilenc emberrel ikszelt a Kisvárda, kieső helyen a Gyirmót, fordított a Csaba – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.04.20. 20:52

Nem tudta megtörni a Honvéd a Szentlőrinc veretlenségi szériáját

Labdarúgó NB II
2025.04.20. 18:55
Ezek is érdekelhetik