BL-döntő: terrorfigyelmeztetés van egész Németországban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.25. 11:34
Egész Németország területén terrorfigyelmeztetés van érvényben a mai napon a Bajnokok Ligája német házidöntője miatt.

A terrorfenyegetés információjáról Jörg Ziercke, a Szövetségi Bűnügyi Hivatal, a BKA (a német „FBI") vezetője számolt be a német belügyminiszternek.

Az információ a SPIEGEL című német hetilaptól származik.

Az este folyamán számos helyen tartanak – főleg szabad téren – rendezvényeket és nyilvános meccsnézéseket Németország-szerte, s mint ilyenkor lenni szokott, több ezer futballszeretőt várnak a helyszínekre. A rengeteg ember egy helyen pedig – a SPIEGEL szerint – az iszlamisták számára megfelelő alkalom, hogy terrorcselekmény(eke)t hajtsanak végre.

A brandenburgi kapu előtti óriáskivetítőhöz érkezőket a berlini rendőrség fokozottan figyeli, és a gyanús táskákat át is nézi. Jó idő esetén 30-40 ezer embert várnak ide a szervezők. Münchenben, Dortmundban és más német településeken is fokozottan ellenőrzik a szabad téren zajló nagy rendezvényeket.

Az SWRinfo híre szerint – írja a Focus Online – az orosz titkosszolgálattól érkezett a figyelmeztetés az esetleges merénylet(ek)ről. Egyelőre azonban nem tudni, hogy konkrétan hol és melyik időpontban számítanak terroristatámadás(ok)ra Németországban – számol be a Focus.

 

Legfrissebb hírek

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
5 órája

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30

Felkészülés: csúnyán elpáholta a Tottenhamet a Bayern

Minden más foci
2025.08.07. 20:46

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
2025.08.02. 14:20

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
2025.08.01. 21:39

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
2025.07.31. 17:31
Ezek is érdekelhetik