PSG: Hinnünk kell a Barcelona legyőzésében - Beckham

Vágólapra másolva!
2013.04.02. 09:26
David Beckham, a PSG labdarúgócsapatának sztárja arra buzdítja társait, hogy higgyenek a Barcelona legyőzésében. A két együttes kedden, Párizsban csap össze a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első felvonásán. A 37 éves középpályás – aki 1999-ben a Manchester Uniteddel nyert BL-t – minden bizonnyal a kispadon kezd a katalánok ellen.

„Vállaljuk a kihívást – nyilatkozta David Beckham. – Nem szabad úgy kimennünk a pályára, hogy közben arra gondolunk, ki fogunk kapni. Talán a Barca a világ legjobb csapata, Lionel Messi pedig a legjobb futballista, de nem egyedül van a pályán. Hinnünk kell benne, hogy győzhetünk.”David Beckham. – Nem szabad úgy kimennünk a pályára, hogy közben arra gondolunk, ki fogunk kapni. Talán a Barca a világ legjobb csapata, Lionel Messi pedig a legjobb futballista, de nem egyedül van a pályán. Hinnünk kell benne, hogy győzhetünk.”

A 20.45-kor kezdődő találkozóról élő, szöveges tudósítást olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on!

Legfrissebb hírek

„Jönni akar, mi pedig megpróbáljuk megszerezni” – a Barcelona sportigazgatója Nico Williams átigazolásáról

Spanyol labdarúgás
8 órája

Klub-vb: kétségbe vonja a dél-amerikai sikerek értékét az angol média

Klub-vb
2025.06.21. 17:06

Itt a Barcelona első nyári igazolása! Ter Stegen tényleg távozik?

Spanyol labdarúgás
2025.06.18. 14:27

Kovács István ismét szerencsét hozott a párizsiaknak: PSG–Atlético Madrid 4–0!

Klub-vb
2025.06.15. 23:02

Összejött a német házidöntő a férfi kézi BL-ben, a Magdeburg drámai végjátékban ejtette ki a Barcát

Kézilabda
2025.06.14. 20:01

Kocsis-kupa: huszonkét csapat a szombati döntőben

Magyar válogatott
2025.06.14. 09:45

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Dupla Tízes: tündérmese vagy révbe ért a pénz? BL-győztes a PSG!

Bajnokok Ligája
2025.06.04. 21:16
Ezek is érdekelhetik