BL: Drogba Mourinhóról nosztalgiázik a mai csata előtt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.03. 17:33
Didier Drogba (Galatasaray) és José Mourinho (Real Madrid) szerda este ellenfelek lesznek a labdarúgó Bajnokok Ligájában, ez azonban nem kezdheti ki a játékos és az edző Londonban, a Chelsea kötelékében kialakult különleges kapcsolatát – erről beszélt Drogba a madridi csatára készülve.

Didier Drogba szerint Mourinho „még nem fejezte be a munkát” a Chelsea-nél, ezért vissza kellene térnie a londoni klubhoz. „A szurkolók szeretik, visszavárják, ő a megfelelő ember a csapat újjáépítésére. Hiába dolgozott az Internél és van a Real Madridnál, ő még mindig a Chelsea-ről beszél, imádja a klubot. S hogy én visszamegyek-e? Előbb hadd fejezzem be, amit a Galatasaraynál elkezdtem, utána beszélhetünk róla.”

„Érzelmileg nagyon megviselt, amikor távozott – idézte fel Mourinho 2007-es londoni távozását Drogba. – Nem értettem az egészet. Úgy voltam vele, ha neki mennie kell, megyek én is, mindennek vége. De nem tehettem, mert szerződés kötött a Chelsea-hez, amelyben megfogadtam, hogy mindent megteszek a klubért, ami az erőmből telik. De a távozása utáni két hét nagyon nehéz volt.”

„Az emberekben úgy maradt meg, Mourinho szeretett engem, olyan volt, mintha a fia lettem volna – folytatta az elefántcsontparti támadó. – Ezzel együtt, ha nem teljesítettem jól, nem játszottam. Ezt bírom benne. Hiába kedvel emberként, ha nem teljesítesz, kimaradsz a csapatból. Ez a munkamódszere. Teljesítened kell, a legjobbnak kell lenned. Ilyen egyszerű. Ahhoz, hogy mi ketten jól megértsük egymást, nem kell sűrűn beszélnünk. A sorsolás óta egyszer írtam neki, egy meccsen össze is futottunk, ennyi.”

Drogba beszélt arról is, szerinte miért volt Mourinho sikeres minden eddigi munkahelyén.

„Tudja, hogyan kell győzelemre hangolnia a futballistáit. Hiába lőtt valaki két gólt egy meccsen, gyakorta előfordult, hogy ő odament az egyik középpályáshoz vagy valamelyik védőhöz, és azt mondta: Számomra te voltál a legjobb! Ebből az ünnepelt csatár is pontosan tudta, hogy az ő kétgólos parádéja semmit sem ér, ha közben hátul nem gürcöl senki.”

A csatár arról is szót ejtett, hogy Mourinho az eszközök széles palettájáról válogat a siker érdekében.

„Mi, játékosok remekül szórakoztunk, mert tisztában voltunk vele, hogy az edzői szerep az élete, és imád játszani a médiával. De miközben a futballt a szórakozás forrásának tekinti, a legfontosabb mégiscsak az, hogy képes világosan elmagyarázni a játékosainak, hogy ezt meg ezt kell tenniük a győzelemért, a bajnoki címért. Úgy feltölt önbizalommal, hogy a kudarc senkinek sem fordul meg a fejében.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik