Bajnokok Ligája: A bajor álom realitássá vált - sajtóvisszhang

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.04.11. 11:26
A német sajtó örömmel nyugtázta csütörtökön, hogy a Bayern München továbblépésével – a Borussia Dortmund keddi sikerét követően – két német csapat szerepelhet a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, amire korábban egyszer sem volt példa.

„Wembley-álom” – utal a hetente kétszer megjelenő Kicker a címlapján arra, hogy karnyújtásnyira van a londoni döntős részvétel.

„A bajor álom realitássá vált” – foglal állást hasonlóképpen a Bild, amely német döntőt sem tart elképzelhetetlennek. (Ennek persze alapvető feltétele, hogy a pénteki sorsoláson az azonos országbeliek, tehát a németek, valamint a Real Madrid és az FC Barcelona elkerüljék egymást.)

„Két német csapat az elődöntőben, ez eddig soha nem fordult elő” – emeli ki a lap, hozzátéve, hogy német elődöntővel is kiegyezne, mert akkor biztossá válna az egyik csapat finálés részvétele.

A berlini Tagesspiegel azt húzta alá beszámolójában, hogy a Bayern München könnyedén lépett túl a Juventuson, az első és a második mérkőzésen is 2–0-s győzelmet aratva. Ugyancsak emlékeztet arra, hogy a bajorok az utóbbi időszakban rendszeresen eljutnak a végküzdelmekig, az elmúlt négy idényből ugyanis már harmadszor léphetnek pályára az elődöntőben.

A Bayern számára az egyetlen negatívum, hogy egyik legeredményesebb gólszerzője, Mario Mandzukic sárga lapok miatt kihagyja majd az elődöntő első felvonását. A lap nem mulasztja el megjegyezni, hogy a második figyelmeztetésben spanyol játékvezető részesítette a támadót a torinói visszavágón, miközben a müncheni csapat könnyen spanyol csapattal akadhat össze a következő fordulóban. Kicker a címlapján arra, hogy karnyújtásnyira van a londoni döntős részvétel.

„A bajor álom realitássá vált” – foglal állást hasonlóképpen a Bild, amely német döntőt sem tart elképzelhetetlennek. (Ennek persze alapvető feltétele, hogy a pénteki sorsoláson az azonos országbeliek, tehát a németek, valamint a Real Madrid és az FC Barcelona elkerüljék egymást.)

„Két német csapat az elődöntőben, ez eddig soha nem fordult elő” – emeli ki a lap, hozzátéve, hogy német elődöntővel is kiegyezne, mert akkor biztossá válna az egyik csapat finálés részvétele.

A berlini Tagesspiegel azt húzta alá beszámolójában, hogy a Bayern München könnyedén lépett túl a Juventuson, az első és a második mérkőzésen is 2–0-s győzelmet aratva. Ugyancsak emlékeztet arra, hogy a bajorok az utóbbi időszakban rendszeresen eljutnak a végküzdelmekig, az elmúlt négy idényből ugyanis már harmadszor léphetnek pályára az elődöntőben.

A Bayern számára az egyetlen negatívum, hogy egyik legeredményesebb gólszerzője, Mario Mandzukic sárga lapok miatt kihagyja majd az elődöntő első felvonását. A lap nem mulasztja el megjegyezni, hogy a második figyelmeztetésben spanyol játékvezető részesítette a támadót a torinói visszavágón, miközben a müncheni csapat könnyen spanyol csapattal akadhat össze a következő fordulóban.

 

Legfrissebb hírek

A Juventus után az Athletic Bilbaónak is négyet lőtt a Borussia Dortmund

Bajnokok Ligája
16 órája

Harry Kane megdöntötte Lionel Messi egyik rekordját

Bajnokok Ligája
23 órája

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:10

A Bayern München 35 perc alatt lerendezte a meccsét, az Inter szintén simán nyert a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.09.30. 22:51

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Szoros meccsen kapott ki Dortmundban a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.28. 15:31

Bundesliga: Kane „százados” lett, ötből öt a Bayern mérlege

Német labdarúgás
2025.09.26. 22:27

Tíz éve állított fel négy Guinness-rekordot egy meccsen Lewandowski

Német labdarúgás
2025.09.22. 12:29
Ezek is érdekelhetik