UEFA: A gólvonal-technológia pénzkidobás - Platini

Vágólapra másolva!
2013.03.29. 12:46
Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke a szervezet csütörtöki ülése után sajtótájékoztatót tartott, amelyen elmondta, szerinte túl költséges lenne a gólvonal-technológia használata, és az erre fordított pénzt másra is lehetne költeni, különösen annak fényében, hogy a mostani ötbírós rendszer jól működik.

„A gólvonal-technológiára fordított pénzt inkább az utánpótlás-nevelésre költeném. Öt évre nagyjából ötvennégy millió euróba kerülne a technika használata, ami szerintem rengeteg, különösen, hogy egy olyan dologra költünk ennyit, amit negyvenévente egyszer használnánk” – mondta a sajtótájékoztatón Platini.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) a február 19-i közleményében erősítette meg hivatalosan, hogy a sikeres tesztek után a 2013-as Konföderációs Kupán és a 2014-es brazíliai világbajnokságon már alkalmazni fogják a gólbíró-technológiát.

„A Bajnokok Ligájában szerintem nagyszerűen bevált a korábban bevezetett ötbírós rendszer. Eddig még egyszer sem történt kétes eset, amióta ezt használjuk” – zárta nyilatkozatát az UEFA elnöke.

Az első kettő (a Sólyomszem – brit, a GoalRef – dán) működési engedélyt kapott technológia után a közelmúltban egy harmadik, német rendszert is hivatalosan elfogadtak, várhatóan áprilisban hozzák nyilvánosságra, hogy a licencet kapott gólbíró-technológiák közül melyik lesz a befutó.

Legfrissebb hírek

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
2025.04.16. 23:04

Megdöbbentő adat: 14.5 kilométerrel futott kevesebbet a Real Madrid, mint az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 10:13

„Messi fénykora óta nem láttunk ilyet” – Barcelonában már nyíltan is a BL-győzelemről beszélnek

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 09:11

Becsavarta, mint Beckham – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 23:55

Öt angol csapat már biztosan ott lesz a következő BL-idényben, de lehet, hogy hét is

Angol labdarúgás
2025.04.09. 10:45

Ancelotti a rutinra szavaz, Modric és Alaba is kezdő az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.08. 13:54

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
2025.03.25. 11:48

Ezért nem vett részt Raphinha a keddi BL-meccs előtti összetartáson

Spanyol labdarúgás
2025.03.12. 14:52
Ezek is érdekelhetik