Real: Khedira a Barcelonával játszana a BL-döntőben

Vágólapra másolva!
2013.03.21. 17:59
Sami Khedira, a Real Madrid labdarúgócsapatának középpályása a Marcának adott nyilatkozatában elmondta, szíve szerint a Barcelonával mérkőzne a Bajnokok Ligája döntőjében, ugyanis ennek a két csapatnak az összecsapása megítélése szerint a legnagyobb mérkőzés a világon.

„Mindannyian nagyon szeretnénk megnyerni a klub tizedik Bajnokok Ligája serlegét. A Real Madrid–Barcelona összecsapás a legnagyobb mérkőzés a világon, mindenki örömmel látná ezt a két csapatot a Wembleyben" – mondta Khedira, majd szót ejtett a „királyiak" gyenge idénykezdetéről is.

„Nehéz megmondani, hogy mi történt pontosan. Nagyon rosszul, és nagyon lassan kezdtük a szezont. Ugyanakkor januárban már bebizonyítottuk, hogy mire vagyunk képesek. Igazi csapatként játszottunk, és nem lógattuk a fejünket, amikor gólt kaptunk" – folytatta a német válogatott középpályás.

„Ha nem játszol csapatként, akkor nem tudod legyőzni a Barcelonát egymást követőt két tétmérkőzésen, és kiejteni a Manchester Unitedet a BL-ből. Ezek után elmondható, hogy a Real Madrid ismét egy igazi csapat" – büszkélkedett Khedira, végül szót ejtett a fővárosiak portugál vezetőedzőjéről, José Mourinhóról is.

„Nagyon boldog vagyok, hogy Mourinho játékosa lehetek, otthon érzem magam Madridban. A Real nagyszerűen döntött, amikor Mourinhót választotta vezetőedzőjének, fantasztikus a klub számára. Ha rajtam múlna, maradna" – zárta szavait Khedira.

Legfrissebb hírek

Yaakobishvili Áron: Ha jól teljesítek, idővel felnőttszinten védhetek a Barcában

Légiósok
Tegnap, 8:36

Szerződést hosszabbított Lamine Yamallal a Barcelona – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.27. 20:40

Egy gól elég volt a Barca ellen, az Arsenal nyerte meg a női Bajnokok Ligáját

Bajnokok Ligája
2025.05.24. 20:07

Raphinha szerződést hosszabbított a Barcelonával – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.22. 20:19

A Barcelona meghosszabbította a sikeredző Hansi Flick szerződését – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.05.21. 19:55

Ismertté vált a spanyol Szuperkupa mezőnye és az elődöntő párosítása

Spanyol labdarúgás
2025.05.19. 21:57

A Barcelona legyőzésével BL-induló a Villarreal; kettős emberelőnyben nyert a Real Madrid

Spanyol labdarúgás
2025.05.18. 21:06

Ferran Torres a kórházból, Szczesny dohányzással, Yamal énekléssel ünnepelte a Barcelona bajnoki címét – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 23:00
Ezek is érdekelhetik