BL: Csak tettem a dolgom az MU ellen - C. Ronaldo

Vágólapra másolva!
2013.03.06. 07:52
A Real Madrid továbbjutást érő gólját szerző Cristiano Ronaldo elmondta: csak tette a dolgát a Manchester United ellen idegenben megnyert Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn (2–1). Mint ismert, a spanyol csapat legyőzte az Old Traffordon angol riválisát, így bejutott a legjobb nyolc közé.

„Csak tettem a dolgom. A Real Madrid győzött, aminek nagyon örülök – nyilatkozta az AS nevű spanyol napilapnak Cristiano Ronaldo. – Ahogy az első meccsen, úgy a visszavágón sem hiányzott az elszántság. Örömmel tértem vissza az Old Traffordra, hiszen rengeteg barátom van itt, ez a második otthonom. Győzni akarok, és lépésről lépésre haladni a célunk felé, a Bajnokok Ligája döntőjébe.”Cristiano Ronaldo. – Ahogy az első meccsen, úgy a visszavágón sem hiányzott az elszántság. Örömmel tértem vissza az Old Traffordra, hiszen rengeteg barátom van itt, ez a második otthonom. Győzni akarok, és lépésről lépésre haladni a célunk felé, a Bajnokok Ligája döntőjébe.”

Az, hogy kivel csap össze a Real Madrid a negyeddöntőben, március 15-én, pénteken, az európai szövetség (UEFA) nyoni sorsolásán derül ki.

Legfrissebb hírek

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
9 órája

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
2025.09.29. 13:36

Cristiano Ronaldo fejesével duplázta meg előnyét az Al-Naszr Benzemáék ellen

Minden más foci
2025.09.26. 21:26

Wayne Rooney: Azt hiszik, nem kedvelem Cristiano Ronaldót, de ez nem igaz...

Minden más foci
2025.09.25. 13:11

100 millió megtekintés, a világ a Nemzeti Sportot és az M4 Sportot követte

Magyar válogatott
2025.09.17. 14:58

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33
Ezek is érdekelhetik