BL: Allegri szerint nem sok hiányzott a Milan továbbjutásához

Vágólapra másolva!
2013.03.12. 23:42
Az FC Barcelona a kétgólos Lionel Messi vezérletével 4–0-ra győzött az AC Milan ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján, ezzel 4–2-es összesítéssel továbbjutott. Az olaszok mestere szerint nem sok hiányzott sikerükhöz.

„Fiatal csapatomnak sokat kell még fejlődnie, és az ilyen mérkőzések segítenek ebben – kereste a pozitívumokat a vereségben az olasz edző, Massimiliano Allegri. – Bánatosak vagyunk, mert nagy reményekkel utaztunk ide. De hát ez a futball. A Barcelona rendkívüli teljesítményt nyújtott, főleg az első harminc percben, hibákra kényszerített minket. Mégis, voltak igazi helyzeteink, a továbbjutás csak centiméterekre volt tőlünk. Nekünk volt elöl egy M'Baye Niangunk, nekik egy Lionel Messijük... Csalódottak vagyunk, a szurkolók is azok, azt hitték, valami nagyszerűt fogunk véghez vinni. Sokat kell még fejlődnünk, öt játékosom most játszott először a BL-ben, hasznos tapasztalatokat szereztek ők is. Láttuk gyengéinket, és bizony néha szégyen, ahogyan játszottunk. Többet kellett volna támadnunk, nem azt lesni, mikor hibáznak az ellenfél védői. A Barca a világ legjobb csapata, a játékosaimat pedig összességében dicséret illeti, mert nem adták fel. Felemelt fejjel jöhettek le a gyepről. David Villa szerepeltetése problémát okozott nekünk, miatta kissé mélyebben kellett védekeznünk. Most már a Palermóra koncentrálunk, a hétvégi bajnokira, mert jövőre is a BL-ben akarunk játszani. Innentől kezdve a Serie A a legfontosabb. Egyébként ha Niang betalál, most mindenki engem ajnározna…”Massimiliano Allegri. – Bánatosak vagyunk, mert nagy reményekkel utaztunk ide. De hát ez a futball. A Barcelona rendkívüli teljesítményt nyújtott, főleg az első harminc percben, hibákra kényszerített minket. Mégis, voltak igazi helyzeteink, a továbbjutás csak centiméterekre volt tőlünk. Nekünk volt elöl egy M'Baye Niangunk, nekik egy Lionel Messijük... Csalódottak vagyunk, a szurkolók is azok, azt hitték, valami nagyszerűt fogunk véghez vinni. Sokat kell még fejlődnünk, öt játékosom most játszott először a BL-ben, hasznos tapasztalatokat szereztek ők is. Láttuk gyengéinket, és bizony néha szégyen, ahogyan játszottunk. Többet kellett volna támadnunk, nem azt lesni, mikor hibáznak az ellenfél védői. A Barca a világ legjobb csapata, a játékosaimat pedig összességében dicséret illeti, mert nem adták fel. Felemelt fejjel jöhettek le a gyepről. David Villa szerepeltetése problémát okozott nekünk, miatta kissé mélyebben kellett védekeznünk. Most már a Palermóra koncentrálunk, a hétvégi bajnokira, mert jövőre is a BL-ben akarunk játszani. Innentől kezdve a Serie A a legfontosabb. Egyébként ha Niang betalál, most mindenki engem ajnározna…”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
6 órája

La Liga: hatezres stadionban fogadja a Barcelona a Valenciát

Spanyol labdarúgás
6 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50
Ezek is érdekelhetik