BL: a Bayern és a Juve korábbi csatára egyenlő esélyt lát

Vágólapra másolva!
2013.03.27. 17:14
Nem tudja eldönteni, melyik csapat az esélyese a Bayern München–Juventus Bajnokok Ligája-negyedöntőnek Luca Toni, a Fiorentina csatára, aki korábban mindkét csapatban megfordult.

„A Bayernnél jelenleg több a minőségi játékos, de a Juventusnak ugyanakkora esélye van, hiszen megvannak a sikerhez szükséges hozzávalói. Elég csak Andrea Pirlót említeni, aki ugyan nem fiatal már,nem véletlenül nélkülözhetetlen tagja még most is a torinóiaknak – mondta a 35 éves támadó. – A Juventus kiegyensúlyozottabb csapat, mint a Bayern, amely mindenkit meg tud verni, ám mindenkitől ki is tud kapni."

Toni 2007 és 2010 között játszott a Bayernnél, 60 bajnoki 38 gólt szerzett. A Juventushoz 2011-ben került, 11 Serie A-mérkőzésen kétszer volt eredményes, mielőtt tavaly a dubai Al-Naszrhoz szerződött.

A két csapat kedden találkozik először Münchenben, a visszavágó április 10-én lesz Torinóban.

Legfrissebb hírek

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
16 órája

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30

Felkészülés: csúnyán elpáholta a Tottenhamet a Bayern

Minden más foci
2025.08.07. 20:46

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
2025.08.02. 14:20

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
2025.08.01. 21:39
Ezek is érdekelhetik