BL: Carlo Ancelotti a Valencia ellen teszteli a PSG-t

Vágólapra másolva!
2013.02.12. 10:14
A nyolcaddöntővel folytatódik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2012–2013-as idénye: ma este a francia PSG Valenciában vendégszerepel. A párizsiak olasz szakvezetője, Carlo Ancelotti teljesen nyíltnak érzi a párharcot, amelynek mindkét gárda jó formában vág neki.

„A Valenciának nagyszerű játékosai vannak, szervezettek és tehetségesek – dicsérte kezdésnek diplomatikusan az ellenfelet Ancelotti. – Mindkét fél jó formában van, a Valencia visszatalált a jó útra, a PSG úgyszintén, így a párharcot teljesen nyíltnak gondolom."

Az olasz edző szerint a két mérkőzésen nem a fizikum dönthet majd – abban nem érez különbséget –, szerinte sokkal fontosabb szerepe lesz a taktikának. A két csapatot egységesnek tartja, a labdabirtoklásnak pedig nagy jelentőséget tulajdonít.

Ancelotti elismerte, hogy alakulata egyik nagy erőssége valóban a kontrázás, de hozzátette: nem állnak be védekezni, hanem játszani akarnak. A Valencia ellen tesztelhetik magukat, úgy védekezésben, mint labdaszerzés után annak megtartásában és megjátszásában.

A PSG-nek spanyol riválisával ellentétben jóval kevesebb a tapasztalata nemzetközi színtéren az egyenes kieséses szakasz mérkőzéseiről – a BL-ben legutóbb 1994–1995-ben voltak a négy között, míg 2000–2001-ben továbbléptek ugyan a csoportkörből, de az akkori kiírásnak megfelelően a tizenhat továbbjutóra újabb csoportkör várt –, Ancelotti azonban bízik benne, hogy meg tudnak majd birkózni ezzel a teherrel.

„Az egyenes kieséses szakaszban természetesen több nyomás nehezedik a játékosokra, a csapatra, de remélem, hogy azt képesek leszünk kezelni, annak ellenére is, hogy a Valencia nehéz ellenfél, amely ráadásként most otthon léphet pályára."

Két rutinos, jókora BL-tapasztalattal felvértezett légiósát, Thiago Mottát és Thiago Silvát sérülés miatt kénytelen nélkülözni a PSG, de Ancelotti emiatt nem keres kifogásokat, legalábbis előre: „ilyen a futball, de hál' Istennek elég bő a keretünk".

A végső győztest illetően nem bocsátkozott tippelésre, mindössze annyit jegyzett meg, hogy az előző idényben is a Barcelona számított favoritnak, a világon mindenhol a katalánokat tartották esélyesnek, aztán végül mégsem nyertek.

„Több klub is esélyes, például a Real Madrid, amely a bajnokságban nincs éppen túl jó helyzetben, de nagyon szeretne elérni valamit."

Ancelotti esetében a madridi utalás aligha lehetett véletlen. A spanyol – s így a világ- – sajtóban hetek óta tartja magát a hír, miszerint José Mourinho a nyáron elhagyja a Realt, hogy elfoglalja a PSG kispadját. Ebben az esetben akár válthatnák is egymást, hiszen a portugál egyik lehetséges utódjának éppen az olasz trénert tartják.

„Nincs futballedző a világon, aki nemet mondana a Real Madridnak" – fogalmazott korábban sejtelmesen Ancelotti.

Legfrissebb hírek

La Liga: elmarad a ma esti Valencia–Oviedo bajnoki

Spanyol labdarúgás
22 órája

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
23 órája

Bajban a PSG: Marquinhos is kidőlt az FC Barcelona elleni BL-meccs előtt

Francia labdarúgás
2025.09.26. 13:23

Tobias Thulin a védéseiről: Nagyon élvezem, extrán motivál, ha győzelemhez segíthetem a Szegedet

Kézilabda
2025.09.26. 11:55

Bánhidi Bence: Arra tartogattuk Thulint, hogy az utolsó öt percben megnyerje nekünk a mérkőzést

Kézilabda
2025.09.26. 06:44

Mindenkiben frissen él a legutóbbi kiadós PSG-verés emléke

Kézilabda
2025.09.25. 09:26

La Liga: megtört a Bilbao vereségsorozata, mégsem örülhet igazán

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 20:59

Nincs meglepetés: a BL-címvédő Paris Saint-Germain lett a legjobb klubcsapat

Minden más foci
2025.09.22. 22:14
Ezek is érdekelhetik