Milan: Krkic nem fog ünnepelni, ha gólt lő a Barcának

Vágólapra másolva!
2012.12.24. 08:06
Bojan Krkic úgy nyilatkozott, hogy biztosan nem ünnepli meg a gólját, ha esetleg betalál a Barcelona ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.



„Extrán különleges lesz számomra a párosítás. Remélem, Isten is úgy akarja, hogy pályára léphessek a Barca ellen” – mondta Krkic a nyolcaddöntő párosításáról a Mundo Deportivo című spanyol lapnak, ugyanakkor leszögezte: ha gólt szerez, biztosan nem ünnepel majd nevelőklubja ellen.

„Extrán különleges lesz számomra a párosítás. Remélem, Isten is úgy akarja, hogy pályára léphessek a Barca ellen” – mondta Krkic a nyolcaddöntő párosításáról a Mundo Deportivo című spanyol lapnak, ugyanakkor leszögezte: ha gólt szerez, biztosan nem ünnepel majd nevelőklubja ellen.

A Bajnokok Ligája csütörtöki sorsolásán került egy párba a Barcelona és a Milan. Krkic 2011-ig játszott katalán nevelőklubjában, majd a Romához került, amely a nyáron adta őt kölcsön a Milannak. A 22 éves spanyol válogatott támadó a milánóiaknál 12 bajnokin eddig két gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Fordított a Barcelona a Real Sociedad ellen

Spanyol labdarúgás
19 órája

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Hetekre kidőlt a Barcelona két kulcsembere, nem játszanak a PSG ellen

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 16:16

Lamine Yamal visszatért a pályára – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.09.26. 15:40

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

Dupla Tízes: legendás csata vár ránk az FC Barcelona és a Real Madrid között?

Spanyol labdarúgás
2025.09.25. 12:17

Barca: Flick szerint Gavit meg kell tanítani a profizmusra

Spanyol labdarúgás
2025.09.24. 15:05

Nem kapott engedélyt a Camp Nou, marad az Olimpiai Stadionban a Barca

Spanyol labdarúgás
2025.09.23. 20:28
Ezek is érdekelhetik