BL: Érdekes lesz Cristiano visszatérése - Butragueno

Vágólapra másolva!
2012.12.20. 12:45
Emilio Butragueno, a Real Madrid korábbi játékosa és jelenlegi igazgatója szerint a két fantasztikus mérkőzésen kívül több apró részlet miatt is érdemes lesz figyelni a Real Madrid és a Manchester United BL-nyolcaddöntőbeli párharcát: az elöljáró szerint a két vezetőedző barátsága és Cristiano Ronaldo különösen fontos összekötő kapocs.

„A szurkolók elégedettek lehetnek, nagy meccseket fognak látni. A két klub nagyon jó kapcsolatot ápol egymással, de tudjuk, hogy nehéz lesz, hiszen dörzsölt menedzsere van a Unitednek, erős kézzel tartja össze a csapatát. De mi vagyunk a Real Madrid, mindent megpróbálunk, és fel fogunk nőni a feladathoz” – mondta Butragueno.

Az igazgató kitért rá, hogy Cristiano Ronaldo 2009-ben éppen a Manchester Unitedtől szerződött Madridba, és most visszatér korábbi BL-győztes csapatához.

„Biztosan különleges párharc lesz ez Cristiano számára, érdekes lesz a visszatérése az Old Traffordra, de profiként fog viselkedni, és mindent megtesz a Real továbbjutásáért – mondta Butragueno, majd Sir Alex Ferguson és José Mourinho kapcsolatára is kitért. – Sir Alex és José jóban vannak, tisztelik egymást. Josról sok mindent hallani, de elégedettek vagyunk vele, élő szerződése van nálunk, és neki is az a célja, hogy büszkévé tegye a szurkolókat.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik