BL: A Sahtar keményebb dió a kékeknél - Quagliarella

Vágólapra másolva!
2012.11.08. 16:05
Mint ismert, a labdarúgó Bajnokok Ligája E-csoportjának szerdai mérkőzésén a Juventus hazai pályán 4–0-ra legyőzte a dán Nordsjaellandot, így megőrizte az esélyét arra, hogy a hátralévő, Sahtar Doneck és Chelsea elleni összecsapáson kiharcolja a nyolcaddöntőbe jutást. Fabio Quagliarella, a torinóiak támadója szavaiból arra lehet következtetni: a Sahtar elleni idegenbeli fellépésen nehezebben tartja elképzelhetőnek a három pont megszerzését, mint a Chelsea elleni hazai találkozón.

„Két nagyszerű csapat az ellenfelünk. A Sahtar nagy benyomást tett rám, ellenük idegenben nagyon kemény lesz kivívni a továbbjutást – mondta a csatár az utolsó csoportmeccsről. – Szerintem a Chelsea elleni meccs lesz a döntő. Meg kell tennünk mindent a győzelemért, különben hihetetlenül nehézzé válik a helyzetünk.”

„A Chelsea fizikailag kitűnően felkészített csapat, támadósorában ráadásul nagyon technikás játékosok szerepelnek, akik bármikor nehézséget okozhatnak. Tisztában vagyok a londoniak erejével, olykor egy az egyben hagyják a védőket a csatárokkal, mert tudják, hogy ezt is megengedhetik maguknak. Ők a címvédők, jól és agresszívan kell játszani ellenük, így megnehezíthetjük a dolgukat” – mondta Quagliarella, akinek csapata riválisaival szemben egy pont hátrányból várja a csoportkörből hátralévő két fordulót.

Legfrissebb hírek

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
32 perce

Labdarúgás: öt gólt rúgott a bolgároknak az U15-ös leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.27. 15:59

Labdarúgás: az U17-es fiúk kikaptak, az U15-ös lányok nyertek

Utánpótlássport
2025.09.25. 19:59

„Mindig mondta, hogy én leszek a világ legjobbja” – elsírta magát Dembélé gyerekkori barátja az Aranylabda-gálán

Francia labdarúgás
2025.09.23. 10:29

Labdarúgás: több mint 1200 fiatalperc az NB I 7. fordulójában

Utánpótlássport
2025.09.23. 09:04

Labdarúgás: szerény a korosztályos válogatottak idei mérlege

Utánpótlássport
2025.09.20. 09:07

Labdarúgás: döntetlent játszott az U16-os válogatott Szlovéniában

Utánpótlássport
2025.09.18. 19:09

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52
Ezek is érdekelhetik