Heynckes: Pechünk volt, de így is nyerni kellett volna

Vágólapra másolva!
2012.10.03. 08:12
null
A Bayern „fejre állt” a BATE vendégeként (Fotó: Action Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjában a Bayern München meglepetésre 3–1-es vereséget szenvedett a BATE Boriszov otthonában. A németek megdöbbentek, míg a BATE legjobbja realista maradt a szenzáció ellenére is. A Lille ellen 2–0-ra nyerő Valencia vezetőedzője, Mauricio Pellegrino az eredmény mellett játékosai hozzáállásával is elégedett volt.

 

BATE BORISZOV–BAYERN MÜNCHEN 3–1

A csoport favoritja, a Bayern München a BATE Boriszovhoz látogatott, ám egyáltalán nem volt hatékony a bajorok helyzetkihasználása, miközben a hazai csapat remek napot fogott ki, és háromszor is betalált. Így nem kis meglepetésre két forduló után a selejtezőben a Debreceni VSC-t is búcsúztató fehérorosz csapat áll a csoport élén.

„Azt tudtam már a mérkőzés előtt is, hogy egy igen jó gárdával találkozunk – így a találkozó után Jupp Heynckes, a Bayern München mestere. – Jól szervezettek voltak, különösen hátul, ezt ma is remekül megszervezték. Eltaláltuk a kapufát és a lécet is, azaz pechünk volt, de hát meg kellene nyerni az ilyen mérkőzéseket...”

„Elmulasztottuk az előnyszerzést, és bizony rosszabbul alakultak a dolgok, mint reméltük – ismerte el Manuel Neuer, a Bayern kapusa. – A BATE jól védekezett, és ellentámadásaival szétcincált minket. Természetesen csalódottak vagyunk, de nem lehet panasz az akaratunkra.”

„Nagyon nehéz mérkőzés volt, a legvégéig harcolnunk kellett. Szenzációs eredmény ez a számunkra. Örülünk egy kicsit, aztán dolgozunk tovább, a Bayern maradt a kvartett esélyese. Ez csak egy mérkőzés volt a csoportban” – értékelt higgadtan aAlekszandr Hleb, a BATE középpályása.

VALENCIA–LILLE 2–0

A Valencia a brazil Jonas duplájával a Lille ellen javított a müncheni vereség után, míg a francia csapat rendkívül nehéz helyzetbe került a továbbjutás szempontjából.

„Fontos volt a három pont megszerzése első hazai csoportmérkőzésünkön” – mondta a meccs lefújása után Mauricio Pellegrino, a Valencia mestere.

„Innentől egyre fontosabb találkozók jönnek. Most elégedett voltam csapatom hozzáállásával, sok nagy helyzetünk volt, még ha nem is volt ez könnyű mérkőzés, mert az ellenfél gyorsan és pontosan passzolt. De látom azt is, hogy miben kell még javulnunk” – fogalmazott a spanyol csapat szakvezetője, aki azt is hozzátette, meglepte a Bayern München BATE elleni veresége.

„A találkozó első periódusában jól teljesítettünk, de lendületet vesztettünk, és nem tudtuk kihasználni a lehetőségeinket – értékelt Rudi Garcia, a francia csapat edzője. – Sajnos végül bebizonyosodott, amit a meccs előtt mondtam: fejlődnünk kell ahhoz, hogy akár pontot is szerezzünk Valenciában.”

„Az első gólnál a labda rosszul pattant az egyik védőnk lábán, míg a második találatnál meg kell nézni, hogy hibázott-e a kapusunk. A találkozó végéig harcban maradtunk, de a Valencia egyéniségei, különösen a Jonas, Soldado páros megmutatta a különbséget a két csapat között” – fogalmazott csalódottan a szakember.

BAJNOKOK LIGÁJA
F-CSOPORT
BATE BORISZOV (fehérorosz)–BAYERN MÜNCHEN (német) 3–1
Minszk, Dinamo Stadion, 24 636 néző. Vezette: Sztavrev (macedón)
Gólszerző: Pavlov (23.), Rogyionov (78.), Bressan (95.), ill. Ribéry (91.)
VALENCIA (spanyol)–LILLE OSC (francia) 2–0
Valencia, Mestalla, 28 517 néző. Vezette: Rocchi (olasz)
Gólszerző: Jonas (38., 75.)
AZ ÁLLÁS
1. BATE Boriszov 2 2 6–2 +4 6
2. Bayern München 2 1 1 3–4 –1 3
3. Valencia 2 1 1 3–2 +1 3
4. Lille 2 2 1–5 –4 0

 

Legfrissebb hírek

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
18 órája

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.19. 19:07

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
2025.08.19. 09:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

Giroud góllal tért vissza a Ligue 1-be, kikapott a Paris FC

Francia labdarúgás
2025.08.17. 19:39

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46
Ezek is érdekelhetik