BL: Wenger szerint játékosai türelmesek, fegyelmezettek és intelligensek voltak

Vágólapra másolva!
2011.10.19. 23:03
A labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjának szerdai mérkőzésén az Arsenal Aaron Ramsey 92. percben szerzett góljával nyert Marseille-ben.

„A továbbjutás eléréséhez roppant fontos gólt szereztünk ma – sóhajtott boldogan a lefújás után az Arsenal menedzsere, Arsene Wenger. – Nem volt éppen szemet gyönyörködtető a mérkőzés. A Marseille jól védekezett, de az utolsó 15 percben végre elkezdtünk helyzeteket kialakítani; ez annak köszönhető, hogy türelmesen, fegyelmezetten és intelligensen játszottunk. A csapat akaraterejével elégedett vagyok, a hozzáállásunkra nem lehet panasz.”Arsene Wenger. – Nem volt éppen szemet gyönyörködtető a mérkőzés. A Marseille jól védekezett, de az utolsó 15 percben végre elkezdtünk helyzeteket kialakítani; ez annak köszönhető, hogy türelmesen, fegyelmezetten és intelligensen játszottunk. A csapat akaraterejével elégedett vagyok, a hozzáállásunkra nem lehet panasz.”

„Az a tény Arsene Wenger számára, hogy nyertek, nem fedheti el azt a csalódást, ahogyan játszottak. De az a lényeg persze, hogy az Arsenal három ponttal térhetett haza. Ma csakis az eredmény számított” – értékelt az egykori angol szövetségi kapitány, Graham Taylor.

„Nincs miért mosolyognunk ma este – mondta a hazaiak válogatott támadója, Loic Rémy. – A futballt gólra játsszák. El kell fogadnunk az eredményt, és küzdenünk kell tovább. Azt tudtuk már eddig is, hogy az anyagi lehetőségeink miatt nem lesz könnyű a BL-ben harcolnunk ezzel a kerettel, de megvannak az eszközeink ahhoz, hogy talpra álljunk.”

 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal ötgólos meccsen győzött a Newcastle ellen Szingapúrban

Angol labdarúgás
15 órája

Gyökeres az Arsenalhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.26. 20:12

Cristhian Mosquera az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.24. 18:34

Az Arsenal Saka góljával legyőzte a Milant Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.23. 16:08

„Az angolok sem istenek!”, avagy az MTK-FTC vegyes csapat Arsenal elleni bravúrja lenyűgözte Budapestet

Népsport
2025.07.23. 10:16

Szóban megállapodott Gyökeresről az Arsenal és a Sporting – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.07.22. 16:19

Nagyot szólt a női ágyú – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.07.18. 23:02

Bejelentette Noni Madueke érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.18. 18:10
Ezek is érdekelhetik