BL: Heynckes szerint két játékosa is világklasszisként focizott a City ellen

Vágólapra másolva!
2011.09.27. 23:24
A labdarúgó Bajnokok Ligája keddi programjának egyik csúcsmérkőzését Münchenben vívták: a 2. forduló keretében a Bayern München a Manchester Cityt fogadta az A-csoportban, Kassai Viktor játékvezetése mellett. A németek az első félidő végén eldöntötték a találkozót, a három pontot végül vita nélkül tartották otthon.

„Az első 25 percben azt láthattuk, hogy csak igen nehezen érünk fel az ellenfél kapujához. A gólokat aztán a lehető legjobbkor rúgtuk. A második félidőben az egész csapat jól muzsikált, Franck Ribéry és Bastian Schweinsteiger egyenesen világklasszisként" – mondta a lefújás után Jupp Heynckes, a Bayern München edzője.Jupp Heynckes, a Bayern München edzője.

Pedig a két gólt egy harmadik játékosa, Mario Gomez szerezte. „Kissé idegesek voltunk ma – nyilatkozta a gólzsák. – Nem játszottam jól, de szereztem két gólt, szóval nem lehetek elégedetlen. Franck Ribéry pótolhatatlan, ő a csapat esze. Kiváló formában vagyunk, és ezt nagyon élvezzük."

Legfrissebb hírek

Egyetértenek a Bundesliga-edzők: megvédi bajnoki címét a Bayern München

Német labdarúgás
15 perce

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30

Felkészülés: csúnyán elpáholta a Tottenhamet a Bayern

Minden más foci
2025.08.07. 20:46

Bayern: megműtütték Pavlovic szemgödrét, több hetes kihagyás vár rá

Német labdarúgás
2025.08.02. 14:20

Gyász: elhunyt a Bayern kapusának a fia

Német labdarúgás
2025.08.01. 21:39

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
2025.07.31. 17:31
Ezek is érdekelhetik