BL: Giuseppe Rossi térde nélkül is erősnek érzi magát a Villarreal

Vágólapra másolva!
2011.09.27. 13:39
A labdarúgó Bajnokok Ligája A-csoportjában a Bayern München–Manchester City kirakatmeccs mellett egy másik fontos összecsapást is rendeznek kedd este: az olasz Napoli és a spanyol Villarreal az első győzelméért száll harcba.

„Tavaly is játszottunk a Villarreallal, de akkor még nem voltunk elég tapasztaltak. Most más a helyzet, ami nem jelenti, hogy magunkat tartanám az esélyesnek – jelentette ki Walter Mazzarri, a Napoli edzője. – Juan Carlos Garridónak igaza van, az ő csapata tapasztaltabb, és ha esetleg Giuseppe Rossi nem játszana, akkor is igen jó erőkből válogathatnak."

Rossi bevethetősége kisebb térdsérülése miatt vált kérdésessé; ha nem léphet pályára – ami egyre valószínűbb –, Cani kerül be a kezdő tizenegybe, és Nilmar egyedüli ékként veszi fel a harcot az olasz védőkkel. A Napolinál közben Blerim Dzemaili és Christian Maggio sérülése okoz gondot.

„Rossi itt van velünk, de nem valószínű, hogy futballozni fog, mert rúgást kapott a térdére – mondta Juan Carlos Garrido, a „sárga tengeralattjárónak" becézett spanyol csapat trénere. – De ha nem is játszik, akkor is rendben leszünk, hiszen a közelmúltbeli meccsekhez képest több a hadra fogható emberem. A csoportban Európa legjobb csapatai közül jött össze négy, és bár a Bayern München kiváló formában van, szerintem lesznek itt meglepetések. Az előző idényben a Napoli és a Villarreal bebizonyította, hogy országa legjobb együttesei közé tartozik."

A két fél februárban az Európa-ligában találkozott egymással, s akkor a gól nélküli nápolyi meccset követően a Villarreal a 2–1-es hazai győzelmével továbbjutott.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
A-CSOPORT, 2. FORDULÓ
NAPOLI (olasz)–VILLARREAL (spanyol)
Nápoly, 20.45 (tv: Digi Sport Plus). V: De Bleeckere (belga)
A várható kezdőcsapatok
NAPOLI: De Sanctis – Campagnaro, P. Cannavaro, Aronica – Maggio, Inler, Gargano (Dzemaili), Dossena – Hamsík, Lavezzi – Cavani. Vezetőedző: Walter Mazzarri
VILLARREAL: Diego López – Mario Gaspar, Zapata, Musacchio, Catala – Marcos Senna – Marchena, De Guzmán, Bruno – Nilmar, G. Rossi (Cani). Vezetőedző: Juan Carlos Garrido
AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 1 1
2–0 +2 3
2. Napoli 1 1 1–1 0 1
Manchester City 1 1 1–1 0 1
4. Villarreal 1 1 0–2 –2 0

 

Legfrissebb hírek

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

Egy korszak véget ér? Új stadion építését tervezi a Napoli – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.26. 19:47

De Bruyne Maradonáról: „Én más játékos vagyok, a magam útját járom”

Olasz labdarúgás
2025.07.19. 18:22

Nápolyi gondok: drága az angol export, marad a bolognai és a cserekereskedelem

Minden más foci
2025.07.04. 13:57

Katalán dominancia, önmagát ismétlő madridi történelem, 40 évesen révbe érő Santi Cazorla – ez történt a spanyol klubfutball mögöttünk hagyott évadában

Spanyol labdarúgás
2025.06.27. 13:21

„Kevin király megérkezett!” – a Napoli bejelentette De Bruyne szerződtetését

Olasz labdarúgás
2025.06.12. 17:03

Balogh Botondék a Juventusszal kezdenek az új bajnoki idényben

Olasz labdarúgás
2025.06.06. 19:21

Közel a megegyezés, Allegri visszatér Milánóba – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 16:33
Ezek is érdekelhetik