Szabics: Remélem, nem szidnak majd úgy, mint az újpestiek

Vágólapra másolva!
2011.06.20. 16:20
null
Szabics szívesen elkerülte volna a Videotont (Fotó: Action Images)
Szabics Imre, a Sturm Graz magyar válogatott csatára a Videoton hivatalos honlapjának nyilatkozva elmondta, szerette volna elkerülni a magyar csapatot a Bajnokok Ligája selejtezőjében.

Szabics Imrének nincsenek jó emlékei arról, amikor magyar csapattal került szembe a Sturm Graz játékosaként, a támadó szerette volna elkerülni a Videotont, amelyet kiváló együttesnek tart.

„Megmondom őszintén, szerettem volna elkerülni a Vidit. Egyszer játszottam Magyarországon a Sturm Graz színeiben nemzetközi kupameccset magyar csapat – az Újpest – ellen, és annyi szidalmat sem előtte, sem utána nem kaptam, mint azon a találkozón. Persze tudom, hogy ez főleg az Újpest–Fradi ellentétnek volt köszönhető, bízom benne, hogy a fehérvári drukkerek nem ellenségként tekintenek rám. De természetesen elsősorban nem emiatt szerettem volna elkerülni a Vidit, hanem azért, mert a lehetséges ellenfelek közül a fehérvári csapat a legerősebb” – mondta Szabics a vidi.hu-nak.

„Személyesen három játékost ismerek a fehérvári csapatból. Elek, Lipták és Lázár a válogatottban csapattársam. Ez is sokat elárul a Vidiről, hogy a magyar válogatottba három játékost is ad az együttes. És akkor még nem beszéltem a montenegrói válogatott Bozsovicsról, valamint Nikolicsról és Alvesről, az elmúlt két év gólkirályairól. Videoton-mérkőzést egyébként nem láttam sem élőben, sem tévében, szóval nem ismerem a csapat játékstílusát, de az mindenesetre beszédes adat számunkra, hogy nagy fölénnyel nyerték meg a bajnokságot” – tette hozzá a futballista.

Mint beszámoltunk róla, a Sturm Graz nem saját stadionjában fogadja a Videotont július 12-én vagy 13-án, mivel a grazi UPC Arenában zajlanak az amerikaifutball-vb B-csoportjának küzdelmei. Szabics szerint ez nem jelenthet problémát.

„Bíztam benne, végül sikerül megoldani, hogy Grazban legyen a meccs, azonban tovább szeretnénk jutni, ebből a szempontból viszont mindegy is, hol játszunk, a lényeg, hogy nyernünk kell. Úgy gondolom, fanatikus drukkereink Klagenfurtba is hazai pályát fognak varázsolni, és szerintem a visszavágón is megtöltik a vendégszektort. Az biztos, hogy óriási csata lesz a magyar bajnok ellen” – jelentette ki a támadó.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Garancsi István egy forintért eladná a Vidit a székesfehérvári önkormányzatnak

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 16:05

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Megvédte bajnoki címét a Sturm Graz, Lengyelországban a Lech Poznan ért fel a csúcsra

Minden más foci
2025.05.24. 21:07

Minden jegy elkelt a Fehérvár és a Debrecen sorsdöntő összecsapására

Labdarúgó NB I
2025.05.24. 16:31

40 éve bevették Madridot, most visszatértek a Vidi legendái

Képes Sport
2025.05.24. 12:26

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

A Videoton negyven évvel ezelőtti UEFA-kupa-döntős ászait köszöntötték

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 21:23
Ezek is érdekelhetik