BL: az UEFA elutasította a vádakat, Busquets játszhat a döntőben

Vágólapra másolva!
2011.05.16. 12:20
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága nem találta bűnösnek a rasszizmussal vádolt Sergio Busquetset, a Barcelona középpályását, aki így játszhat a Bajnokok Ligája döntőjében a Manchester United ellen.

Mint ismert, a „királyi gárda” jelentette fel a katalánok futballistáját azon felvételek alapján, amelyen az látszik, hogy Busquets odaszól Marcelónak a Real Madrid–Barcelona BL-elődöntőben.

A blancók szerint a világbajnok játékos a „mono, mono” (majom, majom) kifejezést használta, ám a gránátvörös-kékek kijelentették, Busquets csak azt mondta, hogy „mucho morro" (nagy a pofa).

A további részletekről itt olvashat.

Legfrissebb hírek

Az Alavés hajrágóllal győzte le a Levantét

Spanyol labdarúgás
10 órája

Két mallorcai piros, három barcelonai gól, a címvédő könnyed győzelemmel kezdte a La Liga új idényét

Spanyol labdarúgás
12 órája

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
13 órája

Marcus Rashfordot és Joan Garcíát regisztrálta az FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
20 órája

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

Mindkét madridi óriás erősödött, de vajon ez elég-e a Barcelona megállításához?

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 17:38

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Testvérét követte Yaakobishvili Antal, eldőlt a jövője – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.15. 11:39
Ezek is érdekelhetik