Gattusót négy mérkőzésről tiltották el

Vágólapra másolva!
2011.02.21. 18:06
null
Nem lettek kebelbarátok (Fotó: Action Images)
A Tottenham elleni BL-mérkőzésen tanúsított sportszerűtlen viselkedése miatt Gennaro Gattusót négy mérkőzésre szóló eltiltással sújtotta az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága.

 

A Milan középpályása sárga lapok miatt a Spurs elleni nyolcaddöntő londoni visszavágóját amúgy is kihagyta volna, négymeccses büntetését ezt követően kezdi majd „letölteni". Gattuso ebben a szezonban így már csak abban az esetben léphet pályára a Bajnokok Ligájában, ha csapata bejut a döntőbe. Amennyiben a piros-feketék hamarabb elvéreznek, úgy Gattuso eltiltása átnyúlik a következő szezonra.

Mint ismert, a Tottenham által 1–0-ra megnyert találkozót Gattuso az átlagosnál is hevesebb vérmérséklettel játszotta végig, a lefújás után pedig kis híján összeverekedett az angol csapat másodedzőjével, Joe Jordannel.

A 33 éves középpályás utólag belátta, hogy helytelenül viselkedett, bár azzal védekezett, hogy Jordan – aki játékosként megfordult a Milanban is – folyamatosan provokálta őt a találkozó során.

A Milannak három nap áll rendelkezésére óvás benyújtására.

Legfrissebb hírek

Újra Massimiliano Allegri lett a Milan vezetőedzője – hivatalos

Olasz labdarúgás
17 órája

Bejelentette Conceicao távozását a Milan – felkészül Allegri?

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 22:02

Közel a megegyezés, Allegri visszatér Milánóba – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.05.29. 16:33

Nyert a Milan, de ez aligha csillapítja a nagyot akciózó ultrák dühét

Olasz labdarúgás
2025.05.24. 22:54

Gazzetta: Ibrahimovic csalódást okozott a Milan tulajdonosának

Olasz labdarúgás
2025.05.16. 14:17

Sergio Conceicao a Milan kupaveresége után: Utólag mindenki remek edző

Olasz labdarúgás
2025.05.15. 10:06

Zvonimir Boban elárulta, mennyire járt közel Szoboszlai az AC Milanhoz

Olasz labdarúgás
2025.05.13. 10:05

Kevin De Bruyne Olaszországban folytathatja, rábólintott a Napolira – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.12. 18:54
Ezek is érdekelhetik