Bajnokok Ligája: Lennon szétszedte a védelmük bal oldalát - Redknapp

Vágólapra másolva!
2011.02.15. 23:24
Peter Crouch 80. percben szerzett találatával a Tottenham Hotspur 1–0-ra legyőzte idegenben az AC Milant a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Az angol csatár a találkozót követően elmondta, nehéz visszavágóra számítanak Londonban is.

„Jó érzés volt ezen a mérkőzésen játszani, azt gondolom, megérdemeltük a győzelmet. Férfiasan védekeztünk és helyzeteket dolgoztunk ki, remek eredmény ez számunkra. A munkát ugyanakkor még nem végeztük el, mert nagyszerű ellenféllel nézünk szembe, de tele vagyunk önbizalommal, és érezzük, a White Hart Lane-en bárkit le tudunk győzni” – mondta a találkozót eldöntő csatár.

Harry Redknapp, a „sarkantyúsok” menedzsere is alig győzte dicsérni csapatát a lefújást követően.

Harry Redknapp, a „sarkantyúsok” menedzsere is alig győzte dicsérni csapatát a lefújást követően.

„Remek formát mutattunk, nehéz lenne egy embert kiemelni, Sandro, Pienaar, Dawson, Gomes… és folytathatnám a sort, mind nagyszerűen játszottak. A szünetben azt mondtam a fiúknak, hogy amikor csak tudjuk, tegyük Lennonnak a labdát, mert az este folyamán szétszedte a Milan bal oldali védekezését. És a gólnál is fantasztikusat alakított. Nagyszerű este ez a szurkolóinknak, nagyszerű este a Tottenhamnek” – mondta Redknapp, hozzátéve: szerinte jó előjel számukra, hogy a milanosok elveszítették a fejüket a mérkőzés végére.

Legfrissebb hírek

Kihagyja a felkészülést a Man. United kapusa, ez áll a háttérben

Angol labdarúgás
7 órája

Szalai Attila és Matheus Saldanha klubot váltott, az Arsenal a Chelsea-től igazol – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
Tegnap, 9:06

Ausztráliában rendeznének olasz bajnoki mérkőzést

Olasz labdarúgás
Tegnap, 8:29

Szaúd-Arábiába szerződött a vb-ezüstérmes védő – hivatalos

Minden más foci
2025.07.10. 18:11

39 évesen tért vissza az olasz élvonalba Edin Dzeko – hivatalos

Olasz labdarúgás
2025.07.10. 15:02

A magyar válogatott egy helyet visszaesett a FIFA-világranglistán

Minden más foci
2025.07.10. 11:05

Japán videójáték sztárja lett a magyar ikon

Minden más foci
2025.07.10. 09:16

Döntöttek a Lyonról, marad az élvonalban a klub

Francia labdarúgás
2025.07.09. 17:14
Ezek is érdekelhetik