Bajnokok Ligája: Carlo Ancelotti szerint nem szabad elítélni Gattusót

Vágólapra másolva!
2011.02.19. 09:07
A Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti megvédte Gennaro Gattusót, akivel korábban nyolc évig együtt dolgozott az AC Milannál. Az olasz szakember szerint nem szabad elítélni a Tottenham elleni Bajnokok Ligája-meccsen Joe Jordant lefejelő futballistát.

„Hibát követett el, ami miatt nagyon csalódott vagyok. Ő is nagyon csalódott volt a meccs után, és bocsánatot kért a tettéért. Száz mérkőzést játszott már a Bajnokok Ligájában, és sohasem voltak problémái. Mindig korrekten viselkedett" – mondta Ancelotti.

„Most hibázott, majd bocsánatot kért, és az UEFA nyilvánvalóan megbünteti majd. Viszont nem helyes Gattusót mint embert elítélni ezért a hibáért. Nyugodtan állíthatom ezt, mert nagyon jól ismerem" – tette hozzá a szakember.

Mint ismert, a 33 éves középpályás büntetésre számíthat az UEFA fegyelmi bizottságától, de nem tettlegesség, hanem csak kirívóan sportszerűtlen magatartás miatt indítottak ellene eljárást.

Legfrissebb hírek

Hiába van Aranylabdád, ha még nem játszottál a Milanban…

Képes Sport
25 perce

Spanyol olimpiai bajnokkal erősített a Napoli, Douglas Luiz visszatér a PL-be – keddi transzferhíradó

Minden más foci
16 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 4. fordulójában is

Utánpótlássport
Tegnap, 9:06

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2025.08.18. 22:00

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.17. 14:07

Labdarúgás: kikapott az írektől is az U17-es válogatott a Telki-kupán

Utánpótlássport
2025.08.16. 20:46

Bejelentette Coman érkezését az Al-Naszr, hosszabbított a Barca védője – pénteki transzferfigyelő

Minden más foci
2025.08.15. 22:30

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34
Ezek is érdekelhetik