BL-nyolcaddöntő: „Milánói ellenfélre számítottunk, de a Marseille is nehéz”

Vágólapra másolva!
2010.12.17. 15:35
Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere nehéz mérkőzésekre számít az Olympique Marseille elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőben.

„Mindenki azt hitte, hogy a két milánói csapat közül kapjuk majd az egyiket, mivel jó párszor találkoztunk velük az utóbbi években, de a sorsolás főpróbáján a Marseille-t húzták mellénk, és végül élesben is így alakult" – nyilatkozta a sorsolást követően Sir Alex Ferguson.

„A Marseille-t nehéz legyőzni a saját pályáján a stadion fantasztikus hangulata és a szurkolók hihetetlen támogatása miatt. Nehéz párharca számítok" – jelentette ki a skót szakember.

A két klub legutóbb a Bajnokok Ligája 1999–2000-es kiírásában találkozott egymással, még a csoportkörben: az akkor címvédő MU hazai pályán 2–1-re győzött a franciák ellen, de Marseille-ben 1–0-s vereséget szenvedett.

„Jól emlékszem azokra a meccsekre. Az Old Traffordon 2–1-re nyertünk, ám idegenben kikaptunk, és William Gallas szerezte a góljukat. Aznap este nem nyújtottunk jó teljesítményt" – idézte fel a régi emlékeket Ferguson, aki a többi párosításról is ejtett néhány szót.

„Sokan számítottak az Arsenal–Barcelona párharcra, és ez tűnik a legérdekesebb párosításnak. A Chelsea Koppenhágába látogat, és az erőviszonyok alapján tovább kell jutnia. Érdekes lesz látni a Milant a Tottenham ellen, és a legutóbbi döntő visszavágóját is, a Bayern–Intert. Szóval érdekes párharcok lesznek, és remélhetőleg mi továbbjutunk a sajátunkból" – mondta Ferguson.

Legfrissebb hírek

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
1 órája

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2 órája

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
19 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
2025.09.09. 09:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29
Ezek is érdekelhetik