A csoportelső dánok a Barcelonát is legyőznék

Vágólapra másolva!
2010.10.20. 15:08
null
A dánok a Barcelona elleni meccsre koncentrálnak (Fotó: Reuters)
A Köbenhavn a D-csoport éllovasaként érkezik Barcelonába, de valószínűleg nem sokan fogadnának arra, hogy az esti, katalánok elleni találkozót követően is a kvartett élén áll majd.

 

Barcelona–Köbenhavn

Önmagában az is meglepő, hogy a Barcelona és a Köbenhavn összecsapása a D-csoport éllovasának és másodikjának randevúját jelenti, az pedig még inkább, hogy két forduló után az eddig hibátlan dán bajnok áll a kvartett élén, a katalánok pedig csak másodikok.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri a Bajnokok Ligáját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Ráadásul a skandináv együttes tagjai abban reménykednek, hogy a Camp Nouban tovább folytathatják nagyszerű sorozatukat.

„Nagyon tiszteljük a Barcelonát, de ha az év háromszázhatvanöt napjából van olyan nap, amelyiken nyerhetünk ellenük, akkor a mai az. A játékosaim nagyon magabiztosak. Tudom, hogy nem reális elvárni a katalánok legyőzését, de két meccsen hat pontot gyűjtöttünk, és nincs mit veszítenünk” – nyilatkozta a mérkőzést felvezető sajtótájékoztatón Stale Solbakken, a dánok vezetőedzője.

„Játékosaim jó formában vannak, ez a meccs remek tapasztalat lesz számunkra, attól függetlenül, hogy kikapunk-e vagy sem. Hatalmas öröm számomra látni a boldogságot futballistáim arcán” – tette hozzá a szakember.

A Barcelona számára úgy is egyértelmű igény a három pont begyűjtése, hogy a csapat első számú kapusa, Víctor Valdés megbetegedett, így José Manuel Pinto véd a dánok ellen. Pep Guardiola vezetőedző a Barcelona B-csapatában játszó Rubén Minót nevezte második számú kapusnak.

„Nehéz mérkőzésre számítok, a Köbenhavn fizikailag nagyon kemény ellenfél, és erre fel kell készülnünk. Az emberek hajlamosak biztosra venni győzelmünket, pusztán azért, mert egy nagy klubról van szó. De a nagy klubok sem nyerik meg az összes meccsüket, a Bajnokok Ligájában bármi megtörténhet, és a Köbenhavn nagyszerűen játszik” – dicsérte a soros ellenfelet Guardiola.

A két együttes még sohasem találkozott egymással, de a dánoknak nincs sok sikerélményük spanyol ellenfelekkel szemben: háromszor döntetlent értek el, háromszor pedig vereséget szenvedtek. A Barcelona ezzel szemben ötször győzött, egyszer ikszelt dán riválisával.

Panathinaikosz–Rubin Kazany

A Panathinaikosz hazai pályán gyűjtené be első pontjait a jelenlegi kiírásban, és a Rubin Kazany ellen nem is esélytelen a görög csapat. „Tudjuk, hogy ez nem döntő, de mégis nagyon fontos meccs számunkra. Ha nem is jutunk be a legjobb tizenhat közé, akkor is nagy tett a BL-ben szerepelni. A Köbenhavntól elszenvedett vereség óta jól szerepeltünk a bajnokságban, de nem feledhetjük el, hogy a Bajnokok Ligájában sokkal magasabb a színvonal, mint a hazai bajnokságban” – vélekedett Nikosz Niopliasz, a görögök vezetőedzője.

A Pana csak egyszer találkozott korábban orosz ellenféllel (2007-ben 2–0-ra legyőzte a Lokomotiv Moszkvát az UEFA-kupában), míg a Rubin Kazany története során a ma esti lesz az első, görög rivális ellen vívott mérkőzés.

„Nem árulom el, milyen stílusban játszunk, de higgyék el, jó eredményért érkeztünk. A ráhangolódás jegyében elvittem a játékosaimat az Akropoliszra, úgy véltem, le kell rónunk tiszteletünket civilizációnk bölcsője előtt” – mondta az oroszok vezetőedzője, Kurban Bergyijev.

BAJNOKOK LIGÁJA
D-CSOPORT, 3. FORDULÓ
BARCELONA (spanyol)–KÖBENHAVN (dán)
Barcelona, Camp Nou. V: Lannoy (francia)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
Barcelona: Pinto – Dani Alves, Puyol, Piqué, Abidal – Xavi, Busquets, Sey. Keita – Iniesta, Villa, Pedro. Vezetőedző: Josep Guardiola
Köbenhavn: Wiland – Wendt, Antonsson, Zanka Jorgensen, Pospech – Kvist Jörgensen, Claudemir, Grönkjaer, Vingaard – Santín, N’Doye. Vezetőedző: Stale Solbakken
 
PANATHINIAIKOSZ (görög)–RUBIN KAZANY (orosz)
Athén, Olimpiako Sztadio. V: Gräfe (német)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
Panathinaikosz: Corvasz – Vintra, Boumsong, Sarriegi, Szpiropulosz – Marinosz, Karagunisz, Simao, Kacuranisz – Luis García, Cissé. Vezetőedző: Nikosz Niopliasz
Rubin: Rizsikov – Ansaldi, Bocchetti, C. Navas, Kalesin – Rjazancev, Murawski, Natko, Eduardo, Noboa – Martins. Vezetőedző: Kurban Bergyijev
A mérkőzéseket livescore-formátumban követhetik nyomon honlapunkon!
 A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Köbenhavn 2 2 0 0 3–0 +3  6
2. Barcelona 2 1 1 0 6–2 +4  4
3. Rubin Kazany 2 0 1 1 1–2 –1  1
4. Panathinaikosz 2 0 0 2 1–7 –6  0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik