Idegenben is érvényesítené akaratát a DVSC

Vágólapra másolva!
2010.07.13. 09:05
null
Herczeg András reméli, megtalálta az ideális összetételt (Fotó: Artjom Krask)
A Debrecen hétfő délelőtt rendben megérkezett Tallinnba, és este Herczeg András edzést is vezényelt csapatának. A klubmenedzsernek éppen vasárnapra, a Hollandia–Spanyolország világbajnoki döntő idejére esett az 54. születésnapja, kedden pedig Bajnokok Ligája-selejtezőn dirigálhatja a Lokit az észt Levadia ellen.

– Járt utat járatlanra el ne cserélj, tartja a mondás, de azért kíváncsi lennék a véleményére: nem örült volna jobban annak, ha a Levadia Tallinn helyett mondjuk az örmény Pjunik Jereván vagy az azeri Inter Baki elleni mérkőzés jelentené a rajtot a DVSC-TEVA-nak a nemzetközi porondon?
– Egyáltalán nem foglalkoztatott ez a kérdés – felelte Herczeg András. – Nem volt kívánságlistám, úgy voltam vele, azzal a riválissal kell játszanunk, amelyiket mellénk sorsolják. És mint tudjuk, a Levadia jutott nekünk. Az a csapat, amellyel vannak közös emlékeink.

– Amelyek nekünk szépek, az észteknek már kevésbé... Az biztos, hogy egy egy nullás debreceni győzelemmel ezúttal is kiegyeznénk, csakhogy a hírek szerint alaposan kicserélődött a Levadia állománya.
– Kilenc új labdarúgó van a keretében, közülük négy-öt rendszeresen szóhoz jut a kezdő tizenegyben.

– Abból, amit mond, arra következtetek, hogy sikerült kellő mennyiségű információt beszerezni az Igor Prins által edzett együttesről.

– Láttuk a csapatuk egyik májusi mérkőzésének felvételét, ráadásul az NB II-es gárdánk trénere, Kondás Elemér személyesen is megnézte a Levadiát július harmadikán, az észt bajnokság tizenkilencedik fordulójában.

– Vannak, akik féltik a DVSC-TEVA-t a tallinni mérkőzéstől. Ők azt mondják, a magyar bajnoknak tavaly kialakultabb csapata volt, mint most, és ha őszinték akarunk lenni, van ebben némi igazság.
– A bajnokság végén többen is távoztak a keretünkből, Vukasin Polekszicsre és Mészáros Norbertre az ismert okok miatt nem számíthatunk, Bernáth Csaba és Laczkó Zsolt pedig sérült. Tény, esztendeje kevesebb volt a kérdőjel, ám a felkészülési meccseket arra próbáltuk felhasználni, hogy kiderüljön, milyen összetételben vagyunk a leghatékonyabbak.

– Minek kellene történnie a pályán ahhoz, hogy azt mondja a találkozót követően, elégedett volt a látottakkal?
– A lényeg, hogy jól oldjuk meg a feladatunkat. Szeretnénk az akaratunkat idegenben is érvényesíteni, hogy érződjön a futballunkon, jó csapat vagyunk.  

A DVSC BL-SELEJTEZŐJÉRŐL KÉTOLDALAS ÖSSZEÁLLÍTÁST OLVASHAT A KEDDI NEMZETI SPORTBAN!

BAJNOKOK LIGÁJA
2. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉS
LEVADIA TALLINN (észt)–DVSC-TEVA (magyar)
Helyszín: Tallinn, Kadrioru-stadion. Időpont: 18.00. Tv: Sport1. Vezeti: Kulbakov (fehérorosz)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
Levadia: Lepmets – Podholjuzin, Kallimulin, Morozov, Teniste – E. Puri, Nahk, Malov, Leitan – Ivanov – Neemelo. Vezetőedző: Igor Prins.
DVSC: Malinauskas – Nagy Z., Komlósi, Mijadinoszki, Fodor M. – Czvitkovics, Bódi, Kiss Z., Szakály P. – Kabát, Coulibaly. Klubmenedzser: Herczeg András
A mérkőzésről élő, szöveges tudósítást olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on!
Legfrissebb hírek

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
19 órája

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 22:31

Ukrán védőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.28. 09:15

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 23:22

Elsült Dzsudzsák Balázs balosa, bombagól 26 méterről – videó

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 19:04

Gundel-Takács büntetőt védett, majd hatalmasat hibázott, Bárány duplázott – ikszelt a ZTE a Lokival

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 17:41

Szépe János a 2. örökrangadójára készül; Dénes Vilmos támadófutballt ígér

Labdarúgó NB I
2025.07.26. 10:39

Futballtörténeti meccsekkel indul a Fizz Liga

Labdarúgó NB I
2025.07.25. 14:34
Ezek is érdekelhetik