Herczeg András: A Basel a favorit

Vágólapra másolva!
2010.07.27. 20:19
null
Herczeg (szemben) jó eredményt szeretne az első meccsen (Fotó: Korponai Tamás)
A Basel a párharc favoritja Herczeg András, a szerdai, svájci bajnok elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Debreceni VSC labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint.

„A Basel nagyon komoly rivális. Ha el kellene helyezni tavalyi hat ellenfelünk között, akkor közvetlenül a főtáblás csapatok után jönne, de a bolgár Levszki Szófia előtt, amelyet a kvalifikáció utolsó körében múltunk felül" – mondta a mérkőzés helyszínén, a Szusza Ferenc Stadionban tartott keddi sajtótájékoztatón a tréner.

Az öt, világbajnokságon is szerepelt játékost soraiban tudó svájci gárda stílusával kapcsolatban megjegyezte, hogy nagyon labdabiztosak, s általában uralják a meccseiket. Éppen emiatt leszögezte, hogy bár megpróbálják majd a saját játékukat játszani, elképzelhetőnek tartja, hogy alkalmazkodniuk kell a vendégek stílusához.

„Sokszor bizonyítottuk, hogy egységes csapatot alkotunk, így nincs mitől tartanunk, noha esélyesebb a Basel. Elsősorban jó mérkőzést várok, amelyen ha jó teljesítményt nyújtunk, akkor a jó eredmény is meglesz. A lényeg, hogy legyen esélyünk a továbbjutásra a jövő heti visszavágón" – mondta Herczeg.

A védő Fodor Marcell szerint annak ellenére nem küzd mérkőzéshiánnyal a hajdúsági csapat, hogy a Soproni Liga küzdelmei még nem kezdődtek el. Megjegyezte, hogy az eddigi három tétmérkőzésükön javuló formát mutattak, s most még előrébb kell lépniük játékban, mert a Basel roppant erős ellenfél.

Legfrissebb hírek

„Teljes tiszteletlenség!” – Donnarumma ügynöke jogi lépéseket fontolgat

Francia labdarúgás
4 órája

Szécsi Márk: Most nyugodtabban játszhatunk

Labdarúgó NB I
5 órája

Megvan Sesko utódja Lipcsében; Donnarumma megegyezett a Man. Cityvel? – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Labdarúgás:az U17-esek Izland elleni iksszel kezdtek a Telki-kupán

Utánpótlássport
16 órája

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
18 órája

Labdarúgás: az Újpestnek több piros lapja van, mint fiatalperce

Utánpótlássport
Tegnap, 8:57

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30
Ezek is érdekelhetik