Bl-selejtező: Mi is nyertünk már úgy, hogy nem mi voltunk a jobbak - Herczeg

Vágólapra másolva!
2010.07.29. 09:00
Herczeg András, a Debrecen klubmenedzsere a Basel elleni elveszített Bajnokok Ligája-selejtező után úgy nyilatkozott, jobb eredményt érdemelt volna csapata, és játékosai sokat kiadtak magukból.

„Több volt ebben a mérkőzésben számunkra, hiszen ellenfelünk nem tudott annyi gólhelyzetet kialakítani, mint mi. Balszerencsés gólt kaptunk az első félidőben, a fordulás után nagy erőket mozgósítottunk az egyenlítésért, ám végül a Baselnek sikerült újabb találatot elérnie” – mondta Herczeg András a meccs után.

„Ha a meccs előtt azt mondom, a Basel esélyesebb nálunk, kishitűnek tartanak. Játékosaink sokat kiadtak magukból, sajnálom, hogy ez az eredményben nem mutatkozott meg. Biztos, hogy mi is nyertünk már olyan meccset, amikor nem mi voltunk a jobbak. Engem csak az bánt, hogy most sokan biztosan azt mondják, miért nem támadtunk többet. A válasz kézenfekvő: akartunk, de sajnos csak ennyit engedett az ellenfél” – tette hozzá csalódottan a szakember.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kiütötték a moldávokat is az U19-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2 órája

Sokk Deventerben, a Go Ahead Eagles hátrányból fordítva legyőzte az Aston Villát

Európa-liga
Tegnap, 20:58

Labdarúgás: hajrában szerzett góllal verték a bosnyákokat az U18-asok

Utánpótlássport
2025.10.22. 15:34

Labdarúgás: öttel nyertek az U19-es lányok az Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.10.21. 17:15

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 10. fordulójában

Utánpótlássport
2025.10.21. 09:03

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

A nyakvágó hely – Kő András publicisztikája

Minden más foci
2025.10.20. 23:44

„A siker nem véletlen” – Cristiano Ronaldo üzent a bombagólja után

Minden más foci
2025.10.19. 13:55
Ezek is érdekelhetik