Wenger a Chelsea-vel vagy az MU-val játszana

Vágólapra másolva!
2010.03.10. 08:55
null
Bendtner harmadik góljának pillanata (Fotó: Reuters)
Igaz, hogy a Porto 2–1-es előnnyel várta az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóját, de végül nagyon simán jutottak tovább az angolok: az „ágyúsok" 5–0-ra győztek, azaz összesítésben 6–2-vel léptek át portugál ellenfelükön. Arsene Wenger, a londoniak menedzsere a találkozó után a három gólt szerző Nicklas Bendtnert dicsérte, és elmondta, legszívesebben a Chelsea vagy a Manchester United ellen játszana a negyeddöntőben.

Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere a Porto elleni továbbjutást követően elmondta: szeretne angol csapattal összekerülni a folytatásban, mert a Manchester United és a Chelsea ellen is lenne mit bizonyítania csapatának.

„Furcsa érzésem támadt, talán jó lenne, ha angol csapattal kerülnénk össze. Ebben a szezonban nem szerepeltünk jól a Chelsea és a Manchester United ellen sem, így most remek lehetőség lenne megmutatni nekik, ellenük is, hogy mire vagyunk képesek" – vélekedett Arsene Wenger a Porto elleni 5–0-s győzelem után.

A francia szakember természetesen mesterhármast szerző játékosáról, Nicklas Bendtnerről is ejtett néhány szót.

„Ilyen gyorsan változnak a dolgok a futballban. Remélem, hogy nem bízza el magát, de nagyon örülök a teljesítményének. Szombaton remek meccse volt sok kihagyott helyzettel, most pedig kevesebb lehetőségből, de három gólt szerzett. Ez jót tesz az önbizalmának, és remélem, arra ösztönözi, hogy még keményebben dolgozzon a későbbiekben" – tette hozzá Wenger.

Mint ismert, a dán csatár a hét végén a Burnley ellen 3–1-re megnyert összecsapáson több ziccert is elhibázott. Most azonban jobban koncentrált, és sima továbbjutáshoz segítette csapatát.

„Fantasztikus volt, régen sikerült mesterhármast szereznem, szóval nagyon örülök – mondta a mérkőzés hőse. – A legutóbbi mérkőzésen nem ment jól a játék, de most kiváló napot fogtam ki. A találkozók után nem foglalkozom a meccsen történtekkel, és a mai mérkőzéssel sem lesz másként. Továbbjutottunk, és a következő párharcra kell összpontosítanunk. Ma nagyon örülök a mesterhármasnak, de holnap már nem foglalkozom vele."

„Jó volt, hogy korán sikerült betalálnom, és a Porto legyőzése önbizalmat ad nekünk. Mindig is szerettük volna megnyerni a Bajnokok Ligáját, mivel ezt még nem sikerült elérni, szóval mindent megteszünk a végső sikerért. Ma majdnem minden helyzetünket kihasználtuk, nagyszerű teljesítményt nyújtottunk" – tette hozzá Bendtner.

Jesualdo Ferreira, a Porto vezetőedzője a találkozó után elmondta, úgy érzi, hogy az Arsenal nem érdemelt ötgólos győzelmet csapata ellen.

„Jól kezdtük a mérkőzést, míg az Arsenal egy lesgóllal szerzett vezetést, és ezután sok egyéni hibát követtünk el, amely végzetes egy olyan csapat ellen, mint az angol. Az utolsó pillanatig harcoltunk, és úgy érzem, az Arsenal nem volt öt góllal jobb nálunk" – mondta Jesualdo Ferreira.

ARSENAL-PORTO 5-0
 
EMLÉKEZTETŐ
BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Arsenal–Porto 5–0 (Bendtner 10., 25., 91. – 11-esből, Nasri 63., Eboué 66.)
Továbbjutott: az Arsenal 6–2-vel
Legfrissebb hírek

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
30 perce

Bombaerős szabadrúgás, videón Bolla Bendegúz védhetetlen gólja

Légiósok
5 órája

Neymar európai klubbal tárgyal; Luis Díaz megérkezett Münchenbe – keddi transzferhíradó

Minden más foci
6 órája

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I első fordulójában

Utánpótlássport
6 órája

Guardiola: Két év múlva abbahagyom az edzősködést

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:40

Az Arsenal ötgólos meccsen győzött a Newcastle ellen Szingapúrban

Angol labdarúgás
2025.07.27. 15:49

Rashford fél órát bírt csereként, győzelemmel kezdte a felkészülést a Barcelona

Spanyol labdarúgás
2025.07.27. 14:39

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 14:03
Ezek is érdekelhetik