BL: Ferguson Beckham helyett Patót várja a Milan kezdőjébe

Vágólapra másolva!
2010.02.14. 11:13
Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere szerint Alexandre Pato kiszorítja David Beckhamet az AC Milan labdarúgócsapatának kezdőjéből a két együttes BL-mérkőzésén.

„Kaká a távozásával hatalmas űrt hagyott maga után. Ezt Leonardo azzal próbálta betölteni, hogy a gyémánt alakzat helyett négy-négy-hármat játszatott, ez a milánói derbiig működött is. A Milannak óriási szüksége van Pato kreativitására, és ha a brazil rendben van, akkor ő lesz a kezdőben, nem David Beckham. Róla egyébként is mindent tudunk" – mondta Ferguson a La Gazzetta dello Sportnak. A skót tréner nagyon magabiztos volt.

„Mi pihentünk a hétvégén, Kakával már nem kell megküzdenünk, a Milannak pedig sok sérültje és problémája van. Az én csapatom remek állapotban várja a meccset."

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
6 órája

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 16:59

Labdarúgás: három magyar játékos igazolt az U17-es Serie A-ba

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Az esély bajnokai: megvannak az Álombajnokság döntősei

Minden más foci
2025.09.08. 15:40

Balogh Botond közel áll a váltáshoz, kölcsönbe kerülhet

Légiósok
2025.09.05. 11:25

Vb-selejtező: a brazilok sztárja elhányta magát a pályán – videó

Foci vb 2026
2025.09.05. 08:29

Vb 2026: Salvador egy lépéssel közelebb a tornához

Foci vb 2026
2025.09.05. 07:50

U19-es válogatott: vereség a portugáloktól a Vilotic-kupa első meccsén

Utánpótlássport
2025.09.04. 19:29
Ezek is érdekelhetik