Bajnokok Ligája: Klinsmann nem álmodik továbbjutásról

Vágólapra másolva!
2009.04.13. 02:20
Noha szombaton jó játékkal 4–0-ra győzött a Bayern München a német labdarúgó-bajnokságban, Jürgen Klinsmann vezetőedző mégsem álmodozik arról, hogy csapata kedden ugyanekkora hátrányt ledolgozhat a Barcelona elleni visszavágón a Bajnokok Ligájában.
"Egy jó mérkőzést szeretnénk játszani, és némiképpen visszaszerezni valamit a megtépázott tekintélyünkből. Nyerhetünk, de tisztában vagyunk azzal, hogy ekkora különbséggel nem tudjuk megverni a Barcelonát, amely pillanatnyilag a világ legjobb együttese" – jelentette ki a tréner az Eintracht Frankfurt legyőzését követően. Klinsmann elárulta, jelenleg egyetlen célja van gárdájának, ez pedig a bajnoki cím megszerzése. A bajorok jelenleg a második helyen állnak, három ponttal lemaradva a listavezető VfL Wolfsburg mögött. A német sztáralakulat mestere megjegyezte, egyáltalán nem aggódik a jövője miatt: "Emlékszem, amikor a német válogatott 4–1-re kikapott az olaszoktól barátságos meccsen, mindenki azt mondta, távoznom kell a szövetségi kapitányi posztról. Aztán eljött a nyár, a vébén bronzérmet nyertünk, és már senki sem követelte a fejemet."
Legfrissebb hírek

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:09

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29

Gulácsi Péter és Willi Orbán is mérföldkőhöz érkezik

Német labdarúgás
2025.08.22. 08:34
Ezek is érdekelhetik