Bajnokok Ligája: Pellegrini szerint igazságtalan eredmény született

Vágólapra másolva!
2009.04.08. 01:47
Címkék
Manuel Pellegrini, a Villarreal edzője szerint igazságtalan eredmény született az Arsenal elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő első mérkőzésén, míg kollégája, Arsene Wenger játékosai mentális erejét emelte ki.
„Az első fél órában nagyszerűen futballoztunk, míg a második félidő kiegyensúlyozott játékot hozott. Az összkép alapján igazságtalan eredmény született, hiszen az első játékrészben csak mi alakítottunk ki tiszta gólhelyzetet, míg az Arsenal az egyetlen lehetőségéből betalált” – mondta Manuel Pellegrini, a Villarreal edzője a BL-negyeddöntőt követően.„Mindkét csapat hatalmas iramban és támadó szellemben futballozott. A Villarreal jobban kezdett, mint mi: Ariel Ibagaza és Cani rengeteg gondot okozott a védelmünk és a középpályássorunk között. A második félidőben azonban megvolt erre is a válaszunk, ami remek helyzetbe hozott minket. Otthon mindenképpen szeretnénk kiharcolni a továbbjutást, s meg akarjuk ismételni azt a játékot, amit most a második félidőben nyújtottunk” – ez már Arsene Wengernek, az Arsenal edzőjének véleménye.A francia szakvezető elmondta, az egész szezonra jellemző, hogy amikor nehéz helyzetbe kerül csapata, mindig képes összeszedni magát, egy ilyen fiatal gárdától pedig némileg meglepő, hogy mentálisan ennyire erős.
Legfrissebb hírek

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
10 perce

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
11 perce

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
11 perce

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
11 perce

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
38 perce

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
57 perce

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
1 órája

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik