Ramos szerint már a ligában is annyi esélyük van nyerni, mint a BL-ben

Vágólapra másolva!
2009.02.26. 10:48
A Liverpool 1–0-ra megverte a Real Madridot a Santiago Bernabéu Stadionban a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Juande Ramos, a „királyi gárda” vezetőedzője a vereség után már nem véli úgy, hogy csapatának könnyebb lenne az idén BL-t nyernie, mint bajnokságot. Rafa Benítez, az angol együttes menedzsere a meccs után elmondta, sohasem gondolt arra, hogy lemond posztjáról, folytatja munkáját.
Ramos bízik a liverpooli visszavágó megnyerésében, míg Benítez (a háttérben)      továbbra sem gondol a távozásra
Fotó: Reuters
Ramos bízik a liverpooli visszavágó megnyerésében, míg Benítez (a háttérben) továbbra sem gondol a távozásra
Ramos bízik a liverpooli visszavágó megnyerésében, míg Benítez (a háttérben)      továbbra sem gondol a távozásra
Fotó: Reuters
Ramos bízik a liverpooli visszavágó megnyerésében, míg Benítez (a háttérben) továbbra sem gondol a távozásra

A Real Madrid szurkolói számára csalódást keltő eredmény született a Bernabéu-stadionban szerda este. A spanyol együttes nem tudott gólt szerezni a Liverpool elleni BL-nyolcaddöntőben, ráadásul a találkozó végén szerzett fejes góllal nyert az angol csapat, így a „vörösök” sokkal kedvezőbb helyzetben várhatják a visszavágót.

Juande Ramos, a „királyi gárda” vezetőedzője azonban nem keseredett el a vereség után, úgy véli, hogy csapatának továbbra is van esélye a továbbjutásra, mivel bármelyik együttes ellen képes győzni.

„Ha jól játszunk, nyerhetünk az Anfield Roadon vagy bárhol máshol – mondta Ramos a meccs után. – Mindenképpen gólt szerettünk volna szerezni hazai pályán, hogy előnyt szerezzünk a visszavágóra. Ám szoros mérkőzést játszottunk, amelyen végül a Liverpoolnak sikerült betalálnia egy szabadrúgás után. Úgy vélem, a gól nélküli döntetlen igazságosabb lett volna.”

A spanyol tréner a bizakodás ellenére már megváltoztatta korábban kifejtett véleményét, mely szerint a Real Madridnak könnyebb lenne az idén BL-t nyernie, mint bajnokságot.

„Sikerült helyzetek kialakítanunk, de nem sikerült befejezni támadásainkat – folytatta Ramos. – A BL-t és a bajnokságot is nagyon nehéz megnyerni. A Bajnokok Ligájában egy gól a hátrányunk, de még van egy visszavágó, míg a ligában egyre jobb formában játszunk, de a Barcelona továbbra is vezet. Meglátjuk, mi lesz a végén.”

Rafa Benítez természetesen elégedett volt az idegenben aratott győzelemmel, és az újságírók kérdésére az utóbbi időben megkérdőjelezett liverpooli jövőjéről is beszélt.

„Nagyon fontos győzelmet arattunk, de még hátravan a második mérkőzés. Még nem jutottunk tovább – mondta a Benítez. – Sohasem fordult meg a fejemben, hogy elhagyjam a Liverpoolt. A tervem az, hogy folytatom a munkát, megpróbálok további meccseket nyerni a csapattal, és később tárgyalok a tulajdonosokkal a jövőmről. Egyébként az ügyvédem már felvette a kapcsolatot a tulajdonosok képviselőivel, hogy egyeztessen a sorsomról.”

BAJNOKOK LIGÁJA


Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligája 2008–2009-es kiírását?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
20 órája

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33

Julián Álvarez nem játszik a Liverpool elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 13:32

Minden út Budapestre vezet – Smahulya Ádám jegyzete

Bajnokok Ligája
2025.09.15. 22:48

A Qarabag lesz a főtábláért az FTC ellenfele

Bajnokok Ligája
2025.08.12. 19:50

BL: az UEFA pénzbírsággal sújtotta a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2025.07.31. 18:19
Ezek is érdekelhetik