Három sláger a BL-ben: Inter–MU, Chelsea–Juve, Real–Liverpool

Vágólapra másolva!
2008.12.19. 11:43
Szokás szerint a svájci Nyonba gyűltek össze Európa legjobb labdarúgóklubjainak képviselői: 12 órától a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének párosítását sorsolták ki, 13 órától pedig az UEFA-kupa kieséses szakaszának legjobb 32 közötti programja dőlt el az Európai Futball Házában (vagyis az UEFA székházában). Íme a párosítások!

BAJNOKOK LIGÁJA
A tizenhat továbbjutó két kalapba került (csoportelsők, illetve -másodikok). Azonos csoportok 1. és 2. helyezettjei nem játszhatnak egymás ellen, és azonos országbeli együttesek sem csaphatnak össze a legjobb tizenhat között. A csoportmásodikok otthonában lesznek az első mérkőzések (2009. február 24–25.), míg a visszavágókat értelemszerűen a csoportgyőztesek rendezik (2009. március 10–11.). A döntőre egyébként május 27-én kerül sor Rómában – ez lesz a a BEK/BL történetében a nyolcadik olaszországi és a negyedik római finálé (1977-ben és 1984-ben a Liverpool, 1996-ban pedig a Juventus nyert az Örök Városban.)

BAJNOKOK LIGÁJA

A NYOLCADDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA
Chelsea (angol)–Juventus (olasz)
Villarreal (spanyol)–Panathinaikosz (görög)
Sporting CP (portugál)–Bayern München (német)
Atlético Madrid (spanyol)–FC Porto (portugál)
Olympique Lyon (francia)–FC Barcelona (spanyol)
Real Madrid (spanyol)–Liverpool FC (angol)
Arsenal (angol)–AS Roma (olasz)
Internazionale (olasz)–Manchester United (angol)


A KORÁBBI PÁRHARCOK

A 2008-as döntős Chelsea és a kétszeres BEK- illetve BL-győztes Juventus még sohasem találkozott egymással hivatalos mérkőzésen, viszont Claudio Ranieri, a Juve mestere ismert kulisszák közé tér vissza: 2000 és 2004 között az olasz szakvezető dirigálta a londoni csapatot.

Szintén nincs „múltja” a Villarreal és a Panathinaikosz összecsapásának, a Sporting CP és a Bayern viszont már kétszer is szembekerült, mégpedig a 2006–07-es Bajnokok Ligájában. Münchenben 0–0 volt az eredmény,míg Lisszabonban 1–0-ra nyertek a vendég „bőrnadrágosok”.

Kétszer mérkőzött eddig az Atlético és az FC Porto: az ibériai rangadó két résztvevője nagyon régen, az UEFA-kupa 1963–64-es kiírásában futott össze az első körben. Portóban nem született gól, Madridban a házigazdák 2–1-re győztek.

A Lyon és a Barcelona az utóbbi években négyszer találkozott: a 2007–08-as BL E-csoportjában Lyonban döntetlen született (2–2), Barcelonában pedig a katalánok simán felülkerekedtek (3–0). A gránátvörös-kékek nyerték meg a 2001–02-es két meccset is az F-csoportban: Lyonban 3–2-re, otthon 2–0-ra.

A Liverpool az 1980–81-es kupaszezonban már összecsapott a Real Madriddal, méghozzá a fináléban: a Parc des Princes Stadionban Palotai Károly vezette a döntőt, amelyen Alan Kennedy 82. percben szerzett góljával diadalmaskodott a ’Pool.

A Roma az Arsenallal eddig kétszer játszott, konkrétan a BL 2002–03-as szezonjában. Londonban 1–1-re végeztek, míg Rómából elvitték a három pontot az angolok, miután Cassano korai gólját Henry „háromszor fizette vissza”.

Az Inter és a Manchester United az 1999-es BL-negyeddöntőben találkozott (ami után a „vörös ördögök” már nem is álltak meg a serleg elhódításáig): Milánóban döntetlen született (1–1), az Old Traffordon viszont az MU 2–0-ra nyert, és kiharcolta az elődöntőbe jutást.

110 MILLIÓ A GYŐZTESNEK!

Egy angol felmérés szerint mintegy 110 millió euróval gazdagodhat a labdarúgó Bajnokok Ligájának következő győztese. A Coventry Egyetemen tevékenykedő Simon Chadwick professzor tanulmányában azt is kifejtette, hogy a május 27-i, római döntőben alulmaradó csapat 70 millió euró körüli bevétellel számolhat. Az összegeket az európai szövetség juttatásai, a BL-támogatók reklámpénzei, jegyeladások, szponzori szerződések és ajándéktárgyak értékesítése teszik ki. A nyolcaddöntő péntek déli sorsolásán részt vevő klubok átlagosan máris 38.45 millió euróval gyarapodtak, míg játékosaik eladási értéke 13 százalékkal növekedett. (MTI)




UEFA-KUPA

A csoportgyőztesek mindenképpen csoportharmadikot kapnak, a második helyezettekre pedig BL-kieső vár. A BL-kiesők és a csoportharmadikok kezdenek otthon (2009. március 12.), majd utaznak a visszavágóra (2009. március 18. és 19.).

UEFA-KUPA, SORSOLÁS

A NÉGY KALAP
CSOPORTGYŐZTESEK CSOPORTMÁSODIKOK CSOPORTHARMADIKOK BL-KIESŐK
Manchester City (angol) Twente (holland) PSG (francia) Bordeaux (francia)
Metaliszt Harkiv (ukrán) Galatasaray (török) Olympiakosz (görög) Werder Bremen (német)
Standard Liege (belga) VfB Stuttgart (német) Sampdoria (olasz) Sahtar Doneck (ukrán)
Udinese (olasz) Tottenham (angol) NEC Nijmegen (holland) O. Marseille (francia)
Wolfsburg (német) AC Milan (olasz) Braga (portugál) AaB Aalborg (dán)
Hamburger SV (német) Ajax (holland) Aston Villa (angol) Fiorentina (olasz)
Saint-Étienne (francia) Valencia (spanyol) FC Köbenhavn (dán) Dinamo Kijev (ukrán)
CSZKA Moszkva (orosz) Deportivo (spanyol) Lech Poznan (lengyel) Zenit (orosz)

UEFA-KUPA

A PÁROSÍTÁSOK A LEGJOBB 32 KÖZÖTT
PSG (francia)–Wolfsburg (német)
FC Köbenhavn (dán)–Manchester City (angol)
NEC Nijmegen (holland)–Hamburger SV (német)
Sampdoria (olasz)–Metaliszt Harkiv (ukrán)
Braga (portugál)–Standard Liege (belga)
Aston Villa (angol)–CSZKA Moszkva (orosz)
Lech Poznan (lengyel)–Udinese (olasz)
Olympiakosz (görög)–Saint-Étienne (francia)
Fiorentina (olasz)–Ajax (holland)
AaB Aalborg (dán)–Deportivo La Coruna (spanyol)
Werder Bremen (német)–AC Milan (olasz)
Bordeaux (francia)–Galatasaray (török)
Dinamo Kijev (ukrán)–Valencia (spanyol)
Zenit (orosz)–VfB Stuttgart (német)
Olímpique Marseille (francia)–Twente (holland)
Sahtar Doneck (ukrán)–Tottenham Hotspur (angol)

UEFA-KUPA

A NYOLCADDÖNTŐ LEHETSÉGES PÁROSÍTÁSAI
Werder Bremen (német)/AC Milan (olasz) győztese–Olympiakosz (görög)/Saint-Étienne (francia) győztese
Aston Villa (angol)/CSZKA Moszkva (orosz) győztese–Sahtar Doneck (ukrán)/Tottenham Hotspur (angol) győztese
Lech Poznan (lengyel)/Udinese (olasz) győztese–Zenit (orosz)/VfB Stuttgart (német) győztese
PSG (francia)/Wolfsburg (német) győztese–Braga (portugál)/Standard Liege (belga) győztese
Dinamo Kijev (ukrán)/Valencia (spanyol) győztese–Sampdoria (olasz)/Metaliszt Harkiv (ukrán) győztese
FC Köbenhavn (dán)/Manchester City (angol) győztese–AaB Aalborg (dán)/Deportivo La Coruna (spanyol) győztese
Olympique Marseille (francia)/Twente (holland) győztese–Fiorentina (olasz)/Ajax (holland) győztese
NEC Nijmegen (holland)/Hamburger SV (német) győztese–Bordeaux (francia)/Galatasaray (török) győztese

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik