A Roma hazai pályán 3–1-re verte meg a Bajnokok Ligája A-csoportjának 4. fordulójában a Chelsea-t. A Roma Panucci góljával szerzett vezetést, majd Vucsinics két találatával már 3–0-ra is vezetett. Terry negyedórával a vége előtt szépített, de a Chelsea erejéből csak ennyire futotta. A csoport másik mérkőzésén a CFR Cluj otthon kapott ki 2–1 a Bordeaux-tól, melynek győztes gólját Wendel szerezte szabadrúgásból.

Fotó: Reuters
Rég volt ekkora az öröm a római játékosok körében

Fotó: Reuters
Rég volt ekkora az öröm a római játékosok körében
MINDENT A BAJNOKOK LIGÁJÁRÓL!
Az első negyed órában a Chelsea abszolút mértékben uralta a játékot, a Románál szinte alig volt a labda, bár az is igaz, hogy a vendégek komoly helyzetet nem tudtak kialakítani. Távoli lövésekkel azért többször is veszélyeztettek, de Doni mind Deco, mind Frank Lampard ígéretes próbálkozását szögletre tornázta.
Közben a Roma gyors kontrákkal próbálkozott volna, azonban a védőkkel többnyire egyedül küzdő Vucsinics nem tudott érvényesülni, társai pedig nem támogatták őt eléggé hátulról. Ennek ellenére a hazaiak szerezték meg a vezetést, igaz ehhez kellett a londoni védők asszisztálása is.
A 34. percben Cicinho futott el a jobb szélen, tökéletesen középre adott, az érthetetlen okból leálló védők között kibújó Christian Panucci pedig szép mozdulattal perdített a jobb alsó sarokba. A rutinos védőnek ez már a negyedik gólja volt az idényben, amivel a rómaiak legeredményesebb játékosának számít. 1–0.
Luiz Felipe Scolari, a Chelsea vezetőedzője kettős cserére szánta el magát a szünetben, de hiába küldte pályára Didier Drogbát és Juliano Bellettit, újra a Roma lőtt gólt, méghozzá nem is csúnyát. Az 58. percben Matteo Brighi tette le lövésre a labdát Mirko Vucsinicsnek, aki 20 méterről jobb külsővel bombázott a bal felső sarokba. 2–0.
A londoniak ezt követően próbálkoztak becsülettel a szépítéssel, azonban oldalról belőtt labdáikat rendre kifejelték a „farkasok”, ráadásul egy ilyen eset utáni kontratámadásból Vucsinics megszerezte önmaga második, csapata harmadik gólját. A montenegrói csatár a bal oldalon tört előre, Mikel nem tudta szerelni, így betört a 16-oson belülre, majd Petr Cech mellett a rövid sarokba lőtt. 3–0.
Már mindenki elkönyvelte a sima hazai győzelmet, amikor a Chelsea érdekes góllal szépített a 75. percben. Deco középre lőtt labdáját John Terry mellel terelte kapu felé, Doni ezt még védte, a védő közeli duplázását viszont már nem tudta. 3–1.
A 80. percben Deco nehezítette meg csapata amúgy sem könnyű dolgát, amikor egy szabadrúgást sípszó előtt végzett el, amiért megkapta második sárga lapját, így kiállították.
Az utolsó tíz percben emberhátrányban is a vendégek támadtak, de újabb gólt már nem tudtak szerezni, így 3–1-re győzött a Roma.
CFR CLUJ (ROMÁN)–BORDEAUX (FRANCIA) 1–2
Nem sokat vacakoltak a csapatok, a 9. percre már mindkét hálóba bekerült egyszer-egyszer a labda. A 6. minutumban Yoann Gourcuff szerzett vezetést a vendégeknek egy jobb oldali beadás után (0–1), de csak három percig örülhettek a franciák, mert a portugál Dani bal oldali szabadrúgást követően közelről a léc alá fejelt. 1–1.
A 38. percben újból csak egy szabadrúgás hozott gólt, ezúttal a Bordeaux-nak. Wendel 23 méterről ballal gyönyörűen csavart a bal felső sarokba. 1–2.
A második félidőben nyomott a kolozsvári csapat, és főleg távoli lövésekkel próbálkozott, valamint szögletekből alakított ki veszélyes szituációkat, de a bordeaux-i védelem állta a sarat, így értékes három pontot szerzett idegenben.
BAJNOKOK LIGÁJA, A-CSOPORT

Helyszín: Stadio Olimpico, Róma |
Nézőszám: 25000 |
Játékvezető: Luis Medina Cantalejo (spanyol) |
Asszisztensek: Jesús Calvo Guadamuro és Luis Alberto Gutierrez Perez (spanyolok) |
ROMA | CHELSEA |
32 Doni | 1 Cech |
2 Panucci | 17 Bosingwa |
4 Juan | 33 Alex |
5 Mexes | 26 Terry |
3 Cicinho | 18 Bridge |
16 De Rossi | 10 Joe Cole |
7 D. Pizarro | 12 Mikel |
33 Brighi | 20 Deco |
20 Perrotta | 8 Lampard |
9 Vucsinics | 15 Malouda |
10 Totti | 39 Anelka |
Vezetőedző: | Vezetőedző: |
Luciano Spalletti | Luiz Felipe Scolari |
Gólszerző: Panucci (34.), Vucsinics (48., 58.), ill. Terry (75.) |
Csere: Totti helyett Baptista (62.), Perrotta h. Taddei (72.), Vucsinics h. Riise (88.), ill. J. Cole h. Belletti (a szünetben), Malouda h. Drogba (a szünetben), Bosingwa h. Kalou (63.) |
Sárga lap: Perrotta (67.), ill. Deco (33.) |
Kiállítva: Deco (80.) |
BAJNOKOK LIGÁJA, A-CSOPORT

Helyszín: Dr. Constantin Radulescu Stadion, Kolozsvár |
Nézőszám: 20000 |
Játékvezető: Massimo Busacca (svájci) |
Asszisztensek: Matthias Arnet és Francesco Buragina (svájciak) |
CFR CLUJ | BORDEAUX |
44 Stancioiu | 30 Valverde |
2 Tony | 21 Chalmé |
27 De Sousa | 27 Planus |
20 Cadú | 14 S. Diawara |
33 A. Pereira | 6 Jurietti |
6 Muresan | 4 A. Diarra |
31 Dani | 5 Fernando |
7 Dubarbier | 7 Gouffran |
8 Peralta | 8 Gourcuff |
19 Cúlio | 17 Wendel |
17 Y. Koné | 29 Samak |
Vezetőedző: | Vezetőedző: |
Maurizio Trombetta | Laurent Blanc |
Gólszerző: Dani (9.), ill. Gourcuff (6.), Wendel (38.) |
Csere: Tony h. Panin (65.), Peralta h. E. Koné (68.), De Sousa h. Deac (78.), ill. Wendel h. Obertan (77.), Gouffran h. Bellion (77.) |
Sárga lap: Dani (42.), Muresan (81.), ill. Gourcuff (17.), Wendel (20.), Diawara (39.) |
AZ ÁLLÁS
1. Chelsea | 4 | 2 | 1 | 1 | 6–3 | +3 | 7 |
2. AS Roma | 4 | 2 | 0 | 2 | 7–5 | +2 | 6 |
3. Bordeaux | 4 | 2 | 0 | 2 | 4–8 | –4 | 6 |
4. CFR Cluj | 4 | 1 | 1 | 2 | 3–4 | –1 | 4 |
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik